PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kétpercesre is bejelentkeztem, de akkor ezt mondanám.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Állami Számvevőszék Elnöke! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként az Állami Számvevőszék éves beszámolójának a társadalmi szervezetekre vonatkozó részéhez szeretnék hozzászólni. Az Állami Számvevőszékhez hasonlóan a társadalmi szervezetek finanszírozásának a kérdését én sem tartom megnyugtatóan rendezettnek. A beszámolóból egyértelműen látszik, hogy ahogy beszélhetünk álegyházakról, amelyek csak pénzmosási technikákra jöttek létre, ugyanúgy beszélhetünk ál társadalmi szervezetekről és alapítványokról is. Sajnos, Magyarországon senki nem tudja megmondani, hogy a rendszerváltozás óta a bejegyzett 60 ezer társadalmi szervezet közül hány van, amelyik ilyen céllal jött létre. Sajnos, az Országgyűlés által most tárgyalt üvegzsebprogram sem oldja meg ezt a kérdést.
Úgy gondolom, hogy valamilyen módszerrel fontos volna egy szűrés, rendcsinálás ezen a területen, mint ahogyan a vállalkozókat kötelezték arra, hogy újra kiváltsák a vállalkozói igazolványukat. Jó módszer lehetne például az, hogy jogszabályban köteleznénk minden társadalmi szervezetet, alapítványt arra, hogy leadja a bíróság felé a működését igazoló dokumentumokat. Költségvetési, minisztériumi, önkormányzati pályázatokra csak azok pályázhatnának, akik ennek a szempontrendszernek megfelelnének. Ha ezt meg tudnánk valósítani, akkor reális képünk lenne egy-két éven belül arról, hogy a 60 ezer társadalmi szervezetből tulajdonképpen mennyi a valósan működő.
A jelentésből kiolvasható, hogy a civil szférába jelenleg 180-200 milliárd forint áramlik, ami igen jelentős nagyságrend. Az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága által pályázati úton eddig elosztott 500 millió forint csak kis része volt a támogatásoknak. De mint képviselőtársaim is tudják, néhány hét múlva kerül az Országgyűlés elé a civil alapprogram. Ebben a támogatási formában a költségvetésből újabb 5-6 milliárd forint fog a társadalmi szervezeteknek jutni. Ez támogatandó - de a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként úgy gondolom, fontos volna megakadályozni ennek a pénznek az illetéktelen kezekbe kerülését is.
A jelentésből egyértelműen látszik az a vélemény, hogy ma Magyarországon kísérletet sem lehet tenni arra, hogy egy társadalmi szervezetről megtudjuk, hány helyről mekkora támogatást kapott. Ezt ma Magyarországon senki nem tudja megmondani, mert a legkülönbözőbb helyekről juthatnak támogatáshoz, és nem árulják el, hogy ugyanarra a programra honnan nyertek más pénzforrást. Véleményem szerint ezek a gondok könnyen kiküszöbölhetők lennének az információs társadalom adta lehetőségek kihasználásával.
Persze tudom, a korrekt pályáztatás érdekében a pályázatot kiírók szemléletén is változtatni kellene, hiszen mindenhol abból az alapgondolatból indulnak ki, hogy legyen a pályázónak önrésze, és végül a megnyert összeg a pályázott összegnek csupán 10-30 százalékát szokta kitenni.
A jelentés átolvasása után azt gondolom - és remélem, ezzel mind a négy parlamenti párt egyetért -, zárjunk be minden kiskaput. Természetesen én is tisztában vagyok vele, hogy ezt maradéktalanul nem lehet végrehajtani, de tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az ügyeskedésekre minél kevesebb lehetőség maradhasson. Ezért örülök annak, és a jelentést végigolvasva azt tapasztalom, hogy évről évre egyre több kiskapu bezáródik. Ilyennek tartom például azt, hogy az államkincstáron keresztül történnek ma már a civil szervezetek és alapítványok részére a kifizetések.
A civil szféra elemi érdeke az Állami Számvevőszék ellenőrzése, ezért öröm számomra, hogy az Állami Számvevőszék kellő figyelmet tanúsít az ügy iránt. A valóban működő civil szervezetek a minél nagyobb ellenőrzést támogatják.
Azt is remélem, hogy elindul Magyarországon egy adományozási kultúra is. Ennek az átláthatósága a legfontosabb feltétel. Az adományozó lássa, hogy jó célt szolgál az általa felajánlott összeg. Az elszámolás, ellenőrzés nem öncélú, ennél sokkal többet jelent.
A jelentésből az is egyértelműen kiolvasható, hogy a polgári kormány helyes úton járt, hiszen az elmúlt négy évben évről évre nőtt a civil szervezetek, alapítványok támogatása.
A jelentés további tanulsága számomra, hogy el kellene különíteni az állami közfeladatok és a nem állami tevékenységek finanszírozására kapott támogatási összeget, és egységesíteni kellene a minisztériumok pályázati kiírásait is.
A bizottsági vitában Halász János fideszes képviselőtársam felvetette a köztámogatási értesítő létrehozásának lehetőségét. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként ezt a civil szféra érdekét szolgáló elengedhetetlen, hasznos javaslatnak tartom. Fontos volna a mihamarabbi megvalósulása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Állami Számvevőszék Elnöke! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék tevékenységéről szóló jelentést, amely önmagában is nagyon széles körű anyag, és egyben szeretném jelezni, hogy magam is támogatom elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem