DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Állami Számvevőszék tisztelt Képviselői, Vezetői! A száraz lényeg a következő: az SZDSZ képviselőcsoportja elfogadja az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentést, és a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az erről szóló bizottsági határozati javaslatot. Ennél a két tényszerű, száraz mondatnál azonban többről van szó akkor, amikor az Állami Számvevőszék éves jelentését tárgyaljuk.
(11.20)
Az Állami Számvevőszék a Magyar Országgyűlés intézményei között is kiemelt fontosságú, a jogállamiság egyik fő garanciája. Nyilvánvaló, hogy ha a parlament hagyományos, klasszikus feladataiból kiindulunk, akkor is látjuk ezt a kiemelt fontosságot. A törvényalkotás mellett ugyanis az állami költségvetés végrehajtásának, a közpénzek felhasználásának ellenőrzése az Országgyűlés legfőbb feladata, és ebben az Országgyűlés számára nélkülözhetetlen az Állami Számvevőszék kiemelkedő tevékenysége. De ha nem az elvekből és az általános tételekből indulunk ki, maga az éves jelentés, illetve a tény, hogy az Állami Számvevőszék a költségvetési törvény tervezetének, a központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése mellett közel 50 jelentést juttatott el a magyar Országgyűléshez a 2002. évben, világossá teszi, hogy milyen fontos ügyről is tárgyal ma a magyar parlament.
Némileg leegyszerűsítve, az Állami Számvevőszék tevékenységét méltatlanul leegyszerűsítve, a feladatait két fő területen látja el ez az intézmény. Az első, akármennyire is nem tartozik ez a klasszikus feladatkörbe: előzetesen véleményezi a következő évi költségvetés tervezetét, felhívja a kormány és a képviselők figyelmét a következő évi költségvetés összeállítása során észlelhető gondokra, feszültségekre. A parlament költségvetési vitáinak jegyzőkönyvei hűségesen tanúsítják, hogy a képviselők milyen mértékben támaszkodnak az Állami Számvevőszék jelentéseire, és az is jól követhető a jegyzőkönyvekből, hogy már a parlamenti módosítások előtt milyen jelentős mértékben veszi figyelembe a mindenkori kormány a Számvevőszék észrevételeit, és persze az is követhető, hogy mennyiben nem veszik figyelembe, és a végleges költségvetés is mennyire nem veszi figyelembe.
A másik fő területe az Állami Számvevőszék tevékenységének a költségvetés, a közpénzek felhasználásának ellenőrzése, ennek nyomán a beszámolók, elszámolások hitelesítése. Itt praktikus megközelítésben két főbb területet érdemes megkülönböztetni. Az egyik, ahol az Állami Számvevőszék azt tárja fel, hogy a különböző intézmények mennyiben sértettek szabályt; a másik az, ahol arra mutat rá, hogy a rendszer mennyiben működik rosszul, diszfunkcionálisan.
Ha azt nézzük, hogy mennyiben sértettek szabályt a különböző intézmények, az Állami Számvevőszék jelentéseinek ismerői tudják, hogy a szabálytalanságok feltárásának egyik leghatékonyabb eleme a nyilvánosság használata, az, amiről itt ma is szó esett már, hogy az Állami Számvevőszék jelentései hozzáférhetőek, elolvashatóak, a sajtó számára is publikusak, illetve a sajtón keresztül is ismertetésre kerülnek. Ki szereti, ha az az intézmény, amelynek vezetéséért felel, név szerint jelenik meg a sajtóban mint olyan intézmény, amely nem tartja be a törvényeket, vagy legalábbis sérti időnként a törvényeket? De a most tárgyalt jelentésből is kitetszik, az előző évben, 2002-ben 12 vizsgálat nyomán tettek a Számvevőszék munkatársai büntető feljelentést.
Az érdekesség, talán kevésbé ismert, de a jelentésből egyértelmű, hogy mindegyik ilyen büntető feljelentés kis- és közepes méretű önkormányzatokat érintetett. 1990 óta egyébként, mint szintén megemlíti a jelentés, 40 ilyen eset volt, ami talán kevésnek tűnik a korrupcióról létező vélekedés alapján, de itt is hangsúlyozni szeretném, én legalábbis a Számvevőszék tevékenységének visszatartó erejét. A visszatartó erőre, illetve ennek nyomán a Számvevőszék tevékenységének elismertségére utal, ami szintén a mostani jelentésben olvasható, hogy a Számvevőszékhez meglehetősen sokan fordulnak közérdekű bejelentésekkel, ami jelzi azt, hogy bizonyos szabálytalanságokat vagy törvénytelenségeket éppen a Számvevőszék által tartanak sokan orvosolhatónak.
A szabálytalanságok nagyobb, túlnyomó része fegyelmi következményekkel jár, amint a Számvevőszék jelentése is megállapítja. Itt érdemes kiemelni azt, amit talán eddig a kollégáim nem említettek, hogy az SZDSZ frakciója egyetért az Állami Számvevőszék beszámolójának azzal a javaslatával, hogy amennyiben sor kerül a számvevőszéki törvény módosítására, amely egyébként, mint majd visszatérek rá, indokolt, és amint mások is ezt említették, szerencsés lenne, ha az ügyészségi törvényhez hasonlóan köteleznénk a munkáltatót, mármint a számvevőszéki törvény módosítása során, hogy a Számvevőszék kezdeményezése alapján köteles legyen fegyelmit indítani.
A másik fő tevékenységi köre az Állami Számvevőszék tevékenységének - és a látszat ellenére ez a szabálysértések feltárásánál véleményem szerint sokkal fontosabb - az, amikor a Számvevőszék a rendszer működésének hibáira mutat rá. A magyar társadalom az elmúlt másfél évtizedben 15 év alatt egyébként ritkán átélt változásokon, mármint mennyiségű és mértékű változásokon ment keresztül, és ráadásul e változások jelentős része a gazdaság rendszerének átalakulásához kötődik.
Aki nem olvas túl gyakran gazdasági elemzéseket, de aki olvas, az is meglepődik a Számvevőszék jelentésének 11. oldalán közölt táblázaton, amelyre itt már többen hivatkoztak, és amelyet valóban sokszor fogunk még emlegetni, amelyből kitűnik, mármint ebből a táblázatból, hogy 1991 és 2001 között, ebben a tíz évben az államháztartási kiadások belső megoszlása, a főbb ellátórendszerek egymáshoz viszonyított költségvetési részesedése mily kevéssé változott. Ha figyelembe vesszük az ÁSZ-jelentésben nem említett körülményeket, a GDP tíz év alatti növekedését, valamint a költségvetés újraelosztó szerepének látványos csökkenését, akkor is megdöbbentő, hogy a GDP százalékában a nyugellátásra fordított államháztartási kiadásoknál mindössze 2,5 százalék, az egészségügynél, az oktatásnál, a környezetvédelemnél pedig csak néhány tized százalékos kilengés érezhető vagy észlelhető az elmúlt 15 évben.
A gazdaságpolitikai elemzések tárgykörébe tartozó tények nem választhatóak el az ÁSZ közvetlen érdeklődési körébe tartozó megállapításoktól. Ezek egyik legfontosabbika az, hogy “bár az államháztartás reformja folyamatos - most idézek a jelentésből -, nem történt érdemi áttörés, mert ez idő szerint még nem rendelkezünk az államháztartás egészének komplex reformját megalapozó, kiérlelt, részleteiben is kimunkált és konszenzussal elfogadott stratégiával”. Itt érdemes megemlíteni, ez már nem idézet, hogy az intézményfinanszírozás általános gyakorlatát nem váltja fel, vagy a kívánatosnál sokkal kevésbé váltja fel a feladatfinanszírozás, amiről a kollégáim már tettek említést a bizottsági jelentésben, és én magam is ezt megerősíthetem a közszolgálati médiumok finanszírozása kapcsán.
Az Állami Számvevőszék megállapítja: a költségvetési tervezési folyamat reformja, új alapokra helyezése az említett államháztartási reform tovább nem halasztható feladata. Az előirányzatok megalapozottabbá tétele a részletesebb intézményi szintű előirányzatokat indokolhatná, és nyilván megalapozottabbá tenné. Bár nem közvetlenül a tervezést érinti, de attól nehezen elválasztható, hogy az SZDSZ egyetért a határozati javaslatban tételesen is kimondott javaslattal, a számvevőszéki bizottság javaslatával, hogy a financial audit módszer alkalmazása váljék teljesebbé, körültekintőbbé.
Visszatérve a költségvetési rendszer egészét jellemző megállapításokra: a mindenkori ellenzék mindig egyetért az ÁSZ véleményével, amely visszatérően jelzi a feladatok és a finanszírozások összhangját; az éves költségvetést továbbra sem biztosítja teljeskörűen, az évközi új feladatok többnyire nem járnak a kiadási előirányzatok növekedésével.
(11.30)
És, teszem hozzá, ez a központi költségvetést ugyanúgy jellemzi, mint a központi költségvetés és az önkormányzatok viszonyát, amiről itt már jócskán esett szó, de az utóbbiak saját tevékenységét is - mármint az önkormányzatokét.
A most Országgyűlés előtt lévő, úgynevezett üvegzsebtörvénnyel összhangban mutat rá az Állami Számvevőszék jelentése a közbeszerzési rendszer főbb gyengéire és az elmúlt kormányzati ciklus egyik legsúlyosabb intézményi visszásságára, a köz- és a magánszféra közel sem átlátható együttműködésének pénzügyi problémáira, arra, hogy az ÁSZ elveszti szem elől a közpénzeket, amikor azok a magánszférába kerülnek át.
Itt két, az Országgyűlést közvetlenül érintő ügyet is kiemelnék még az Állami Számvevőszék jelentése kapcsán. Ezekről a jelentés maga nem szól, de mindannyiunk számára ismertek. Az egyik, hogy az Állami Számvevőszéknek évek óta nincsenek alelnökei. A parlament feladata lenne, a parlamenti pártok feladata lenne az alelnökök jelölése. Nevezzük nevén: közel fél éve, a kormányváltás óta a legnagyobb ellenzéki párt nincs abban a helyzetben - hogy visszafogottan fogalmazzak -, hogy a maga jelöltjeit megnevezze. Az ezzel foglalkozó parlamenti bizottság ezért nem tud előrébb jutni a jelölés ügyében.
A másik ügy, ami közelebbről érinti a parlamentet, természetesen az Állami Számvevőszék egésze és tevékenysége a parlament ügye, de itt nem háríthatjuk másra a felelősséget, kormányra vagy más szervezetekre, az a választási pénzek felhasználásának ügye. A Számvevőszéki jelentés erre nem tér ki tételesen, de ha az utolsó évi jelentés parlamenti tárgyalásának jegyzőkönyvét elővennénk, azt látnánk, hogy erről akkor is beszéltünk, én személy szerint beszéltem.
Most csak ismételni tudom, nem megnyugtató - az Állami Számvevőszék erre korábban már fölhívta a figyelmet, és a választások kapcsán mindig meg is említi -, hogy nem követhető, hogy a választási kiadásaikat a pártok milyen módon finanszírozzák. Nem ellenőrizhető az, hogy az utcán olykor látható, hogy is mondjam, jelentős pénzkiadások és az elszámolt költségek milyen viszonyban vannak egymással. Ez ügyben, ha a parlamenti pártok elvárják a különböző intézményektől és szervezetektől, hogy jól áttekinthető legyen a gazdálkodásuk, akkor a parlamenti pártoknak lenne jócskán teendőjük a példamutatásban.
Összességében megállapítható: az ÁSZ éves jelentése hűen tükrözi az intézmény tevékenységét, s maga a tevékenység érdemi szerepet játszik abban, hogy a magyar költségvetési rendszer minden hibájával, gyengeségével együtt is alkalmas az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Az Országgyűlés az elmúlt négy évben, sokszor ugyan nagyon hiányosan, de átláthatja a közpénzek felhasználását.
Az SZDSZ - az Állami Számvevőszék éves beszámolójának tárgyalása erre jó lehetőséget teremt - támogatná az itt mások által is említett körben a Számvevőszékről szóló törvény módosítását, elavult részeinek korrigálását, a mai viszonyoknak megfelelő pontosítását.
Végül, de nem utolsósorban szeretném a saját parlamenti frakcióm nevében köszönetemet kifejezni az ÁSZ munkatársainak, vezetőinek általában is a munkájukért és készségükért, hogy mindig támaszkodhatunk jelentéseikre, illetve hogy mindig állnak rendelkezésünkre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
