MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagy örömömre szolgál, hogy megnyugtathatom a képviselő urat arról, hogy kicsit másképp állnak ezek a kérdések, mint ahogy ön felvetette.
A második doppingellenes világkonferencián részt vevő, ön által népes magyar delegációnak nevezett delegáció igazából két főből állt. A kongresszus célja az volt, hogy az úgynevezett doppingellenes kódex szövegtervezetét a tagországok végleges formába öntsék, nem pedig hogy elfogadják. Következésképpen nem rendelkeztünk olyan végleges kódexváltozattal, amelyet aláírhattunk volna. Ily módon a konferencián egyetlen ország sem írta alá a doppingellenes kódexet, pusztán egy szándéknyilatkozatot írt alá a résztvevők egy része, amelyben kinyilvánították az egyetértésüket a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség céljaival és működésével kapcsolatban. Egyúttal ezzel az aláírással jelezték, hogy részt kívánnak venni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA működésének az anyagi támogatásában.
Tekintettel arra, hogy mi a deklarációban foglalt mindkét szándéknak már előzetesen megfeleltünk - elsőként befizettük a WADA költségvetéséhez történő 2003. évi hozzájárulásunkat, valamint a felszólalásomban jeleztem a magyar kormány elkötelezettségét a doppingellenes küzdelemben és az egyetértésünket a WADA céljaival -, ily módon teljesítettük azt a célt, amelynek az érdekében a deklarációt alá kellett volna írni.
Zárójelben teszem hozzá, hogy ennek az aláírásához is egyébként kormányfelhatalmazásra lett volna szükség, ez meg amúgy sem lett volna lehetséges, hiszen egy nappal a kiutazásunk előtt kaptuk kézhez a deklaráció végleges szövegét. Egyébként a mi elkötelezettségünket és a befizetés tényét a WADA vezetősége a helyszínen visszaigazolta, és nyugtázta a magyar részvételt.
A kódex végleges szövegének a lefordítása és szakértői tanulmányozása, a magyar jogszabályokkal való összevetése megtörtént, így a kormány még ebben a hónapban, májusban tárgyalja és dönt az aláírásról. Egyébként zárójelben szintén hozzátenném, hogy ezeknek a kódexben megfogalmazott előírásoknak a nagy része Magyarországon már a gyakorlatban is működik, ezért az aláírásról való döntés tulajdonképpen nem hagy kétséget senkiben, és azt gondolom, a magyar kormány ezt el fogja fogadni, és aláírja.
Jacques Rogge egyébként azt mondta, hogy a jövő évi olimpia megkezdése a végső határidő, amíg a kormányoknak ezt alá kell írniuk, tehát semmiféle határidőről nem csúsztunk le, és ily módon természetesen a magyar sportolók athéni nyári olimpiai szereplése semmiféleképpen nem forog veszélyben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem