FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A többszörösen módosított 45/96. évi kormányrendelet 218/A. § (3) bekezdése a vámletétet, azaz a vámbiztosíték letéti számla elévülését írja elő. Ennek a szakasznak az alapján a vámhatóság alkalmazza a vámbiztosíték letéti számla egyenlegének öt év utáni megszüntetését. Ugyanakkor a határozatokat hozó elsőfokú államigazgatási szerv, a vámhivatal nem hajlandó tételes számlaegyeztetésre. Ennek az a következménye, hogy nagyon sok importőr cégnek az e számlán használt pénzét egyszerűen elveszi ma a vámhivatal, véleményünk szerint jogtalanul. Ugyanis hivatkozva a 218/A. § (3) bekezdésére, ez a gyakorlat véleményünk szerint sérti az alkotmányt, annak is a 13. § (1) bekezdését, a tulajdonjog sérthetetlenségének az elvét.
A cégek, illetve a vállalkozások a vámbiztosíték letéti számla december 31. napi egyenlegét a többször módosított 2000. évi XXXII. törvény 23. §-a alapján a mérlegében mint saját forrását köteles szerepeltetni. Megtévesztő az a gyakorlat, hogy az ügyfeleket nyilatkoztatják, hogy a vámbiztosíték maradványösszegét kérik számlán tartani azzal, hogy arra elszámolásokat fog teljesíteni. Ez a magatartás megtéveszti az ügyfeleket, mert egyrészt nem jogosult számlát vezetni a vámhivatal, ez ugyanis pénzintézeti tevékenység, másrészt a számlán való tartással nem a jogosultsággal rendelkező személy rendelkezik a cég vagyona felett. Ez a gyakorlat az államosítással egyenlő. Ez véleményünk szerint nem lehet jellemző a demokratikus jogrendre.
A vámbiztosíték letéti számlán lévő pénzekre történő vámkezelés menetét pontosan meghatározza a '95. évi C. törvény, amely kimondja: a visszajáró vámbiztosítékot az annak felszabadítását követő 15 napon belül vissza kell fizetni, de ez nem történik meg. Ugyanakkor a vámbiztosíték-számlára vonatkozóan az Állami Számvevőszék többször tett megjegyzést a '95., '96., 2002. évi jelentésében. A megállapításokkal kapcsolatban a felügyelő tárca intézkedései elmaradtak.
Kérdezem államtitkár urat: van-e remény arra, hogy ez a véleményünk szerint alkotmányellenes helyzet megszűnjön? Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem