CSONTOS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

CSONTOS JÁNOS
CSONTOS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma Magyarországon a belföldi turizmust, ezen belül is az ifjúsági szegmenst kell erősíteni ahhoz, hogy kiszámítható, prognosztizálható hazai piacot építhessünk. Ennek egyik kiemelkedő bázisa - mind nagyságában, mind szolgáltatásainak komplexitásában - Zánka.
A Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum 1975-ben nyitotta meg kapuit, és az eddig eltelt 28 év alatt közel 2 millió vendég látogatta meg. A Balaton-parton elterülő, festői környezetben lévő, 209 hektáros terület mintegy 2 százaléka beépített, jó közlekedéssel ellátott.
(16.40)
Nyáron 2800 szálló tízezer fő látogatót tud egyidejűleg fogadni, teljes körű infrastruktúrával és programszolgáltatással. Zánka - Európában is egyedülállóan - nemzetközileg is ismert, állami tulajdonban lévő utolsó nagy vagyonegyüttes.
Az EU-csatlakozás küszöbén, figyelembe véve a nemzetközi gyakorlatot is, a fejlesztésben is szükséges fokozni az állami szerepvállalást. Az ifjúsági turizmus egyik kiemelt területe a gyermek- és ifjúsági szállások infrastruktúrájának fejlesztése, színvonalas és minőségi igényeket is kielégítő szolgáltatások nyújtása. A Gyermek- és Ifjúsági Centrum az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett, hogy régi vonzerejét és turisztikai versenyképességét visszaszerezze. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Zánka az ifjúsági turizmus egyik meghatározó szakmai műhelye, évtizedes tapasztalataival, jelentős adatbázisával, és országos hírű ifjúságturisztikai rendezvényeivel.
Kérdésem, milyen fejlesztéseket terveznek annak érdekében, hogy a Zánkán lévő állami ifjúsági vagyon betölthesse rendeltetését, illetve milyen lehetőségeket lát arra, hogy az újjáélesztett központi táboroztatási programban még nagyobb szerepet kaphasson a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum.
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem