DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány képviselőtársammal együttesen beadott módosító indítványra kívánom felhívni az önök figyelmét. Az ajánlás 28. pontjában Kozma József képviselőtársammal ahhoz a törvényi rendelkezéshez adtunk be egy módosító indítványt, amely arról intézkedik, hogy mi történik abban az esetben, ha az adott felsőoktatási intézmény adott szakán a képzés megszűnik valamilyen okból, például azért, mert az intézmény elveszíti a jogot arra, hogy ezen a szakon tovább képezzen. Ehhez a rendelkezéshez - amelynél nem volt teljesen pontos az eredeti törvényi normaszöveg - adtunk be Kozma képviselőtársammal módosító indítványt, hogy tudniillik a miniszter, illetőleg a tárca a felsőoktatási tanulmányok másutt történő folytatásának finanszírozását csak akkor legyen köteles magára vállalni, amennyiben az illető hallgató eredetileg is államilag finanszírozott képzésben vett részt.
Az ajánlás 44. pontjában - erre már Pósán képviselőtársam is hivatkozott - Botka Lajosné és Arató Gergely képviselőtársammal kísérelünk egy olyan meghatározást beiktatni a törvénybe, amely tisztázná a diákotthon, a kollégium, a szakkollégium és így tovább fogalmát. Úgy gondoljuk, hogy ez a felsőoktatási törvény jelenlegi változatából fájóan hiányzik, és ennek megfelelően célszerű volna belevenni.
Végezetül: az ajánlás 47. pontjában Botka Lajosné képviselőtársammal a felsőoktatási intézmény által szerződés keretében fenntartott kollégiumok ügyében nyújtottunk be egy módosító indítványt, pontosabban kiegészítést. Én ezt is képviselőtársaim figyelmébe ajánlom. Ez az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók elhelyezésére szolgáló férőhelyek költségvetési támogatásáról szól. Kérem, fontolják meg ezek támogatását.
Köszönöm szépen. Remélem, elég rövid voltam.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem