DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Révész Máriusz képviselőtársamnak most megpróbálom ismét elmondani… (Halász János: Lassan mondd!) Nem lassan mondom. Én különben sem tudok lassan beszélni. (Dr. Pósán László: Próbáld meg!) Nem vitatjuk, hogy azok a problémák, amelyeket önök felvetnek a kétszintű érettségi alkalmazásával, mégpedig a felsőoktatásba bejutásra való alkalmazásával kapcsolatban, ezek életszerűek.
(20.10)
Csak azt állítjuk, hogy az önök által javasolt megoldás ezeken a problémákon semmit nem javít. Attól, hogy előírjuk, hogy csak emelt szintű érettségivel lehet bejutni valahová vagy minden felsőoktatási intézménybe, semmit sem enyhül az a probléma, hogy mi fog történni a 15-szörös túljelentkezést tanúsító szakokon. Persze, annyit fog enyhülni, hogy nem 15-szörös lesz a túljelentkezés, hanem csak 8-szoros, a 8-szoros közül kell kiválogatni azt az egynyolcadnyi és nem egytizenötödnyi részt, valóban. De az ilyen szakokon nyilvánvalóan elő fogja írni maga a felsőoktatási intézmény, hogy ő bizony emelt szintű érettségit kíván, mert hiszen elemi érdeke, hogy jobban végzett hallgatókat vegyen fel, és nem kell félni a normatív finanszírozástól, hiszen úgyis van elég jelentkező hallgató.
Hasonlóképpen nem oldja meg a problémát, hogy mi lesz a lasszóval fogott, most már nem emlékszem, milyen mérnök hallgató esetében a kérdés, hiszen ha most lasszóval fogják, akkor emelt szintű érettségi előírása esetén még lasszóval sem fognak tudni fogni ilyet.
Még egyszer: nem vitatjuk, hogy az önök által fölvetett problémák valóban megoldandóak. Úgy véljük, nem lehet őket törvényben rendezni. Fülig Jimmy azt mondta, hogy nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani; nem lehet minden felmerülő probléma mellé egy jogszabályi rendelkezést állítani, meg fogja őket oldani az élet. Ezek valós, életszerű problémák, de semmivel nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ha az önök által javasoltakat elfogadjuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem