DR. MÉZES ÉVA

Teljes szövegű keresés

DR. MÉZES ÉVA
DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt év második felétől örvendetesen gyarapodott az autópálya-hálózat: az M3-as új szakasza mellett az M7-es felújítása is befejeződött, jelenleg is több szakaszon van folyamatban vagy kezdődik hamarosan az autópálya-építés.
Az autópályákra vonatkozó rendeletek is számos kedvező, a gépjármű-tulajdonosokat előnyösen érintő változást hoztak, így jelentősen nőtt azok aránya, akik az olcsóbb, D1-es díjkategóriába kerültek. A havi matrica gördülő rendszere lehetővé teszi, hogy a hónap bármely napjától számított 30 napig lehessen közlekedni vele, a hétnapos matrica tíznapossá bővítése pedig már két hétvégén is lehetővé teszi a használatát. Mindezek a változások vitathatatlanul kedvezően érintették az autópályák használóit, és egyre többeket ösztönöznek arra, hogy igénybe vegyék a kényelmesebb és biztonságosabb autópálya-hálózatot.
Ugyanakkor az utóbbi időben egyre szélesebb körben mutatkozott igény egy rövidebb ideig igénybe vehető olcsóbb matrica bevezetésére is. A siófoki szabad demokraták és Kuncze Gábor, a szabad demokraták elnöke konstruktív javaslatokkal is álltak elő. A tárca elképzelése szerint erre kínál megoldást a négynapos matrica.
Kérdezem az államtitkár urat, hogy mikortól lesz használható az új matrica. Kik vehetik majd igénybe? Megelégedéssel fogadják-e majd az új konstrukciót az autópályák menti településeken élők? Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem