TÓTH FERENC

Teljes szövegű keresés

TÓTH FERENC
TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Számomra mindenekelőtt öröm az, hogy úgy néz ki, hogy azért ez a bizottság megalakul, mint ahogy az államtitkár úr említette, a kormány is támogatja, és ellenzéki képviselőtársaim is. Az államtitkár úrral nagyon sok dologban egyetértünk, hiszen mi már erről beszélgettünk. Abban talán van közöttünk egy kis nézetkülönbség, hogy itt most mennyire lehet vagy nem lehet szakmai kérdésekbe belemenni. Én teljes mértékben aláírom, hogy nem vagyunk mi fizikusok, nem értünk az atomenergiához, de a lehetőségünk megvan arra, hogy szakembereket bevonjunk ebbe a munkába, és ha ennek egy pici esélye van, hogy így tudunk az ügyön segíteni, akkor már megérte csinálni. Bízzunk benne, hátha az a szakértő tud egy jó ötlettel előállni.
Podolák képviselőtársam egy picit meglepett a bejelentéssel, hogy politikai csatározások színterévé vált Paks, és ez köszönhető az ellenzéknek. Én a paksi körzet országgyűlési képviselője vagyok, tisztelt képviselő úr, mint ahogy találkoztunk is ott, én örömmel mondhatom önnek, hogy nincs ott semmiféle politikai csatározás. És talán arra is tetszenek emlékezni, hogy én voltam az első olyan, idézőjelbe tett politikus és ellenzéki politikus, aki nyugalmat és békét kértem a paksi atomerőmű környékén, mert nekünk ebben a pillanatban a legnagyobb szükségünk erre van.
És még egy kitételt engedjen meg: azzal, hogy önök bevonultak a paksi atomerőműbe akkor, amikor a gazdasági bizottsági ülésen ott voltak, én ezt aláírom, és azt mondom, hogy le a kalappal önök előtt. De nem hiszem, hogy ez minősítené az ellenzéket, hogy ők nem mentek be, hiszen még egyszer mondom, én ezen az oldalon ülök, és bizony elég sokszor bent vagyok az atomerőműben, ha tehetem, mindennap odamegyek, mindennap érdeklődöm, higgye el, mi ellenzékiek és Paks környékiek legalább úgy aggódunk, mint önök, és mi szeretjük Paksot, mi féltjük Paksot, és mi azt szeretnénk, ha Paks - ilyen csúnya szóval - régi fényében ragyogna újra; és talán azért, hogy ez így legyen, ez a bizottság is hozzátehet valamit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(20.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem