HORVÁTH CSABA

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, az a cinizmus, amit az imént Kósa képviselő úr előadott, hiszen ha valaki azt állítja ebben a teremben, hogy az a bérnövekmény, amit a mostani kormány lehetővé tett mind az egészségügyben, mind az oktatásban dolgozók számára… - akkor ez cinizmus, hiszen senki nem tagadhatja, hogy az elmúlt tizenhárom év legnagyobb vesztesei pont ebből a két rétegből kerültek ki.
Azt gondolom, hogy az a bérnövekedés, amit lehetővé tett ez a kormány, csak pozitív változásokat hozott az önkormányzatok életében is, hiszen az önkormányzatok saját erejükből nem lettek volna képesek arra, hogy saját forrásaikat felhasználva ilyen mértékben vagy ennek a mértéknek akár csak töredékében megpróbálják ezt a bérfelzárkóztatást megtenni. Igenis, tudomásul kell venni, hogy az elmúlt tizenhárom évben olyan rossz anyagi helyzetben voltak az önkormányzatok, és nem lettek, hanem folyamatosan kerültek minden kormány áldásos tevékenysége kapcsán. Ez az első kormány, amelyik ezen a negatív tendencián változtatni kívánt, és a választási programjában egyébként egy valóban komoly ígéretet tett, és be is tartotta, az első száz nap alkalmával ezt megtette. Azt gondolom, ezt nem támadni kellene, hanem támogatni.
Abban egyetértünk, hogy az önkormányzat finanszírozási rendszere nem megfelelő, hiszen az elmúlt tizenhárom évben az önkormányzatok vagyonfelélésre voltak kárhoztatva, és ennek a rendszernek a vége mintegy kettő és öt éven belül bekövetkezik, hiszen nem lesz már az önkormányzatoknak felélhető vagyoneleme. De ez a kormány nem tett semmi rosszat ennek ellenében, hiszen az a lépés, amit megtett, mindenképpen pozitív. Egyébként most dolgozik a kormány azon, többek között a Pénzügyminisztérium bevonásával, hogy egy olyan önkormányzati finanszírozási rendszert állítson fel, ami pluszforrásokat is kell hogy eredményezzen.
De én is mint polgármester, mint önkormányzati politikus tudom, hogy a saját házunk táján is van mit keresni, hiszen van még az önkormányzati intézményrendszerekben mit finomítani, vannak olyan lehetőségek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem elsősorban iskolabezárásra gondolok elsősorban (Domokos László: Letelt!), ami ezeket a karcsúsításokat jellemzi (Az elnök ismét csenget.), de igenis, itt az önkormányzatnak is van mit tenni, és ha mi magunk megtettünk mindent mint önkormányzati vezetők (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!), akkor van jogunk számon kérni a kormányon az ő hozzáállását.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem