DR. TAKÁCS ALBERT
DR. TAKÁCS ALBERT
DR. TAKÁCS ALBERT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A tavalyi beszámolónkban kísérletet tettünk arra, hogy megfogalmazzuk azokat a szempontokat és elveket, amelyek szerint az emberi jogokat értelmezzük, és amelyek szerint ezeket próbáljuk megvédeni. Úgy gondolom, tavaly ez szükséges volt, mert az emberi jogok alapvetően elveket és értékkövetelményeket fejeznek ki, amelyekről kinek-kinek ha nem is gyökeresen, de mégiscsak eltérő véleménye lehet.
Az idén szigorúbban értelmeztem azt a feladatot, hogy az ombudsmannak évente jelentést kell tennie az emberi jogok, az állampolgári jogok helyzetéről. Most röviden az írásban megtett jelentésünkhöz szeretnék néhány olyan megjegyzést és adalékot hozzátenni, amely azt mutatja, hogy az én szemszögemből milyen az emberi jogok helyzete.
Az idei jelentésünk azzal a nem túl szellemes, ámde mégis fontos mondattal zárul, hogy az emberi jogok tekintetében kirívóan súlyos visszaélést, azok szándékos megsértését nem tapasztaltuk. Miközben ez igaz, nyilván nem árt ezt a képet egy kicsit árnyalni. Az emberi jogok érvényesülésének, illetve azok megsértésének van bizonyos időszerűsége.
Egyes időszakokban bizonyos típusú emberi jogok válnak sérülékenyebbé, más időszakokban mások. Valahogy úgy néz ki a dolog, mint a Parlament épülete, amit én állványzat nélkül még sose láttam: hol itt, hol ott mindig alá van dúcolva, ettől azonban az építmény még szép és lehet benne gyönyörködni.
Az emberi jogokat illetően két lényeges tekintetben kell pontosítást elvégezni. Az a kép ugyanis, amelyet mi jelentésünkben az emberi jogokról tudunk adni, messze nem teljes. Az emberi jogoknak az a képe az emberi jogokról festhető vászonnak csak egy kis, sajátos ecsettechnikával készült szelete, amit mi elő tudunk hozni. Azért, mert az emberi jogokat sokféle szervezet sokféle aspektusból védi, és a mi látásunk, a mi megközelítési módunk a jogszabály erejénél fogva meglehetősen korlátozott, az emberi jogok teljes gazdagságát nem képes lefedni, nem képes azzal foglalkozni.
Az első dolog a kettő közül, amit az imént megemlítettem, hogy az emberi jogok sérelme ma már nemcsak az állami fenyegetettség miatt következhet be. Az a felfogás, ami az emberi jogokat az állammal szembeni garanciaként fogta föl, bizonyos tekintetben kezd meghaladottá válni. A harmadik személyek vagy olyan szervezetek által okozott emberi jogsértések, amelyek az ombudsmanról szóló törvény szerint hatóságnak nem minősülnek, legalább annyi veszélyt hordoznak magukban, mint az állam vagy annak erőszakszervezetei által elkövethető jogsértések. Ez a fajta probléma a mi látókörünkből - legalábbis amit jelentésbe tudunk foglalni - kiesik, hiszen ilyen szervezetekkel vagy magánszemélyekkel nem foglalkozhatunk.
A másik dolog, amely árnyalja, finomítja az emberi jogok helyzetéről vallott felfogásunkat, az az, hogy az ombudsmanok nemcsak a közigazgatás törvényességével foglalkoznak, tehát vizsgálataik során nem szigorú jogszerűségi, nem szigorú törvényességi szemléletet követnek, hanem - mint ahogy Lenkovics Barnabás is említette - a megfelelő és a jó közigazgatás elveit, azok megvalósítását kérik számon. Tulajdonképpen a közigazgatás helyes működésének a lehetőségét vizsgálják, és mindannyiszor anomáliákra bukkannak, amikor a közigazgatási infrastruktúra nem jó és ott valamilyen zavar támad.
Érdekes módon az elénk kerülő ügyek - bár szerintem az eddig mondottak ezt némileg magyarázzák - zömmel eljárásjogi természetűek. Az eljárásjog a mi munkánk szempontjából tehát különös jelentőségű, még akkor is, ha egy alkotmányjogász számára - ha szabad így mondani - van valami unalmas abban, hogy mindig eljárási szabálytalanságra bukkan és szép nagy materiális értéketikai okfejtésekbe nem tud bocsátkozni. Ez az eljárási vonulata azért van a mi vizsgálatainknak, mert más alkotmányvédő szervek jogosultak arra, hogy értékkérdésekkel foglalkozzanak.
Az eljárási problémák súlya mintegy 60 százalékos. Tehát azoknak az aránya, amikor valamilyen eljárási anomáliára hívják fel a panaszosok vagy a vizsgálatok a figyelmünket, körülbelül 60 százalék, míg az érdemi döntés sérelme az elmúlt évben legalábbis az összes panasznak csak mintegy 25 százalékában került megfogalmazásra. Ennek megint az a magyarázata, hogy a jogorvoslati rendszerben más jogvédő szervek foglalkoznak ilyen problémák megoldásával.
Mindemellett úgy gondolom, hogy az eljárási orientációnak azért van két fontos indoka és magyarázata. Az egyik az, hogy Magyarországon - eltérően az Európai Uniótól, ahol nem véletlenül erőlködik az európai ombudsman etikai kódex összeállításán, hiszen közigazgatási eljárásjoga nincs az Uniónak - van eljárási törvény, de ez a törvény meglehetősen kiürült. Az a törvényesség biztosításában játszott szerep, amit egy egységes államigazgatási kódex jelent, ma már a múlté, minden hatóságnak, minden jogszabálynak megvan a maga államigazgatási eljárási rendje. Nagyon sok probléma származik ebből, és remélhetőleg az új államigazgatási kódex ezt a kérdést orvosolni fogja és valóban egy olyan törvénnyel találkozunk majd, amely a legtöbb közigazgatási eljárás számára biztos alapot és hátteret fog jelenteni.
A másik: noha a közigazgatás minőségbiztosítása tett lépéseket az Európai Unióban kívánatos szint elérése irányában, de Magyarországon még mindig nagyon gyermekcipőben jár. Azok a szakmai követelmények, amelyek a jó, a megfelelő közigazgatáshoz szükségesek, valóban nincsenek kellő pontossággal megfogalmazva - és főleg számon kérhető módon megfogalmazva. Éppen ezért a döntéseknél, a közigazgatás működésénél nagyon gyakran nem maga az érdemi döntés, hanem az a folyamat okozza a problémát, amelynek egy döntéshez el kellene vezetni.
Ezeket előrebocsátva néhány jellegzetes problémát szeretnék megemlíteni, nemcsak ügyekhez kapcsolva, hanem inkább annak magyarázataként, hogy azokat az alkotmányos visszásságokat, azokat az anomáliákat, amelyeket az elmúlt évben feltártunk, mégis milyen okok idézik elő, mi az a jelenség, amely egy-egy alkotmányos visszásság bekövetkezéséhez vezet.
Nagyon gyakori panasz előttünk - talán abszolút számban is ez a legtöbb - az, amely az eljárás elhúzódásával áll kapcsolatban. Noha az államigazgatás időszerűsége, a határidők betartása alapvető törvényességi követelmény, mégis nagyon sok olyan eset fordul elő, amikor a határidőket durván és megbocsáthatatlan módon áthágják. Az általunk feldolgozott esetek közül szeretném ebben a körben konkrétan is megemlíteni az állampolgársági és idegenrendészeti ügyeket, ahol különösen visszás helyzetet idéz elő az ügyintézési határidők túllépése, hiszen itt olyan személyekről van szó, akik nincsenek a helyismeretnek és a szakismeretnek olyan birtokában, amellyel megfelelő partnerei tudnának lenni a közigazgatási szervnek, éppen ezért ezek fokozottan érzékeny területek.
(14.10)
Másodjára szeretném említeni a hibák sorában a közigazgatásnak azt a rossz gyakorlatát, amely az ügyféllel való együttműködésre nem helyez megfelelő hangsúlyt, tehát az együttműködés hiányát.
Nagyon gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor az államigazgatási szerv nem tanítja ki, nem hívja fel az ügyfél figyelmét azokra a buktatókra, nehézségekre, amelyek egy-egy államigazgatási eljárás során rá leselkednek, sőt olyan esetekkel is kénytelenek voltunk szembesülni, amikor a segítőkésznek mutatkozó államigazgatás nem teszi meg azt, amit az ügyfélnek ígért, és az ügyfél hiába várja ezt követően ügyének elrendeződését, hiszen valamelyik íróasztalban ez elsüllyedt.
Harmadikként szeretném említeni az alkotmányos visszásságok okaiként a jogszabályok nem megfelelő koordinációját, a jogszabályok nem megfelelő pontosságát. Gyakran találkozunk olyan esettel, amikor szükségképpen következik be az alkotmányosan visszás helyzet, hiszen a közigazgatás valamilyen egyébként nagyon fontos kérdésben nem kap megfelelő jogszabályi útmutatást. Ilyen például az idegenrendészet köréből az az eset, amikor a Magyarországon tartózkodó külföldiek gondnokság alá helyezését nem lehet lefolytatni, hiszen a magyar hatóság ebben nem jár el. Viszont azt a külföldi szervezetet megkeresni, amelytől az illető hozzánk menekült, nyilvánvalóan képtelenség. Az alkotmányos visszásság abból keletkezik, hogy a magyar hatóság nem tud eljárni, a külföldi pedig nem akar vagy nem lehet az eljárásba bevonni.
Nem szeretném megkerülni azt a problémát, amely szerintem ugyanebbe a körbe, a jogszabályok nem megfelelő koordináltsága, nem megfelelő pontossága körébe tartozik, amelyet én a gyülekezési törvény alkalmazásával kapcsolatban tapasztaltam, és amellyel kapcsolatban véleményemet kifejtettem. Megítélésem szerint bizonyos események nem cáfolták meg az akkor megtett jelentésemben foglaltakat, hogy a gyülekezési jognak valamifajta koherensebbé tétele talán nem lenne egy időszerűtlen vagy istennek nem tetsző követelmény.
Negyedik pontként szeretném megemlíteni az alkotmányos visszásságok sorában a közigazgatási hatóságok rossz szervezeti felépítését, a közigazgatási munka rossz szervezését. Itt azzal a problémával lehet találkozni, hogy az egyébként jogszerűen működő közigazgatás technikai vagy más anyagi zavarok miatt nem képes megfelelően ellátni a feladatait. Különösen égető kérdés ez az általunk is vizsgált tűzoltóság esetében. Mint kiderült, noha az új, integrált katasztrófaelhárítási rendszer és annak a riasztóhálózata valóban nagy reményekre ad okot, de kisebb-nagyobb szervezési hiányosságok miatt ezek a rendszerek mégsem azzal a hatékonysággal működnek, mint ahogy ez kívánatos lenne. Ez egyértelműen szervezési probléma.
Ugyanebben a körben lehet megemlíteni a büntetés-végrehajtás keretében gyakran tapasztalható problémát, amely a különböző egészségi állapotú, különböző életkorú elítéltek nem megfelelő elkülönítésével kapcsolatos. Különösen a fiatalok elkülönítetlensége okoz alkotmányos visszásságot. Nyilván ez egy olyan eset, ahol nem lehet férőhelyhiányra vagy más problémára hivatkozni, hiszen a fogva tartottak az adott számban úgyis az épület falai között vannak. Ezek szervezési problémák, amelyek a büntetés-végrehajtás vezetésének nagyobb odafigyelését igénylik, és ezen az úton az ilyenfajta anomáliák is kiküszöbölhetővé válnak.
További kör, amit szeretnék megemlíteni az alkotmányos visszásságok okaiként, a jogszabályok helytelen értelmezése. A tavalyi beszámolónkkal kapcsolatban azt hiszem, mind a négyen hangsúlyoztuk azt, hogy az országgyűlési biztosok az emberi jogok optimális érvényesülésére törekszenek. Az emberi jogok nem egyszer s mindenkorra meghatározott mércét jelentenek, különböző feltételek, különböző körülmények között más-más követelmények adódnak belőle. A közigazgatás sem lehet rest tehát az emberi jogok alkalmazása során, mert az adott helyzethez, az adott problémához leginkább illeszkedő, az emberi jogokat leginkább érvényre juttató megoldást kell keresni. Ezt értem a jogszabályok helyes értelmezésén, és ennek az ellenkezője az a helytelen értelmezés, amely alkotmányos visszásságokhoz, alkotmányos anomáliákhoz vezethet.
Úgy gondolom, hogy ez a fajta közigazgatási eljárási hiba idézte elő azt a helyzetet, amely az iskolákba begyűrűző választási kampánnyal és az azzal kapcsolatos vizsgálatokkal volt összefüggésben, ahol a problémát az okozta, hogy adott vonatkozásban az emberi jogok érvényesülése nem optimális hatékonysággal történt. A sérelmet nem feltétlenül az emberi jogok direkt és közvetlen megsértése okozta, hanem az, hogy azok a szervezetek, intézmények, amelyeknek az állampolgári jogok optimális érvényesüléséről kellett volna gondoskodni, nem tettek meg mindent ezek érvényesülése érdekében.
Ugyanilyen problémákkal találkozunk a rádiózással, televíziózással kapcsolatban az ORTT működését illetően. Itt a helyzetünk még inkább nehéz, és éppen ezért az érzékenységünk még inkább fokozott, hiszen a Rádiónak, a Televíziónak a működését közvetlenül nem vizsgálhatjuk, hiszen ezek a ránk vonatkozó jogszabály szerint nem hatóságok. Vizsgálhatjuk viszont annak a szervezetnek a tevékenységét, amely arra jogosult és arra kötelezett, hogy a rádiózásnak és a televíziózásnak a felügyeletét ellássa. A hozzánk került panaszok sorában nem egyszer azt kellett megállapítani, hogy éppen az okozza az alkotmányos visszásságot, hogy a rendelkezésre álló eszközöket nem megfelelően alkalmazzák, nem megfelelő hatékonysággal alkalmazzák az erre jogosult szervek.
Ugyanilyen problémák említése sorában meg kell említeni a rendőrség tevékenységét, ahol nagyon sok ilyen eljárási típusú probléma abból fakad, hogy a rendőrség, különösen, amikor kényszerítő intézkedéseket alkalmaz, nem törekszik arra, hogy a fokozatosság, az arányosság betartásával, elveinek szem előtt tartásával az emberi jogok optimális érvényesüléséhez járuljon hozzá. Tulajdonképpen ebben a körben lehet megemlíteni, amit a rendőri intézkedések szakszerűségével vagy szakszerűtlenségével kapcsolatban a jelentésünk is részletesen tárgyal, vagyis azt, hogy az ilyenfajta intézkedéseknek nem elegendő tisztán jogszerűnek és formailag jogszerűnek lenniük, hanem az adott helyzethez igazodó legoptimálisabb megoldást kell megtalálniuk.
Csak a sztori kedvéért szeretnék egy esetet megemlíteni, amikor egy késői órában egy gépkocsivezető, autóját lezárva nem a zebrán kelt át az úttesten, hanem valahol, csak úgy, azonban az iratai a néhány utcával odébb parkoló autójában maradtak, és ezt követően a rendőr előállította úgy, ahogy kell. Valószínűleg ez nem felel meg az optimális és fokozatos intézkedés követelményének, és emiatt tekinthető ez szakszerűtlennek.
Utolsóként, talán a dolog súlya miatt szeretném megemlíteni az úgynevezett direkt jogsértéseket. Azokat, amikor egy alkotmányosan visszás helyzet azért következik be, mert egyértelműen és világosan valamilyen jogszabályba ütköző magatartást tanúsít a hatóság. Nem azért, mert rosszul értelmez, nem azért, mert rosszul szervez valamit, hanem azért, mert valamilyen oknál fogva a jogszabályban foglalt előírásokat nem tartja meg. Különösebb jelentősége nincsen annak, hogy itt most csak egyetlen szervezetet említek, tehát ez nem üzenet sem az Országgyűlésnek, sem szélesebb körben a téma iránt érdeklődőknek, de a legtöbb ilyenfajta problémával a rendőrség működésével kapcsolatban találkoztunk.
Ezek közül szeretnék két jellegzetes és visszatérő problémát megemlíteni. Az egyik a rendőrségi körözési tevékenység nem megfelelő végrehajtása. Úgy lehetne összefoglalni az ezzel kapcsolatos problémákat, hogy a rendőrség gyakran ezt halogatja. Megismételteti a bejelentést, miközben a körözést 24 órán belül el kellene rendelni, és ebből számos olyan probléma származik, hogy csak kettő, három, négy hét múlva indul meg az érdemi eljárás, mert addig várnak arra, hogy az illető hátha előkerül vagy önként felbukkan a családi szentélyben.
A másik dolog, amit a rendőrséggel kapcsolatban szeretnék említeni, ez pedig az erre jogosultak késedelmes értesítésének a gyakorlata. Garanciális követelmény, hogy a fogva tartottat, őrizetbe vettet illesse meg az a jog, hogy az általa megnevezett személyt haladéktalanul értesítsék, ezen a területen is előfordulnak problémák. Mind a kettő tipikusan olyan eset, amikor a jogszabályok egyértelmű rendelkezéseivel ellentétesek a panaszban foglaltak, tehát azért nevezem én ezeket direkt jogsértéseknek.
Az országgyűlési biztosok tevékenységét - legalábbis, ami engem illet -, azt hiszem, az jellemzi, hogy igyekszünk minden lehetőséget megteremteni arra, minden lehetőséget felhasználni arra, hogy az állampolgárokat sérelmeik, panaszaik előadására serkentsük.
(14.20)
Ehhez a kötetlen, formalitásokhoz nem kötött beadványokkal kezdve az elektronikus lehetőségek igénybevételén keresztül, a helyszíni látogatásaink, szemléink alkalmával megtehető panaszokon keresztül vezet az út. Azt hiszem, hogy a magatartásunknak olyannak kell lenni, és ebben az állampolgár-barátságnak a mintáját is megpróbáljuk megmutatni, hogy az állampolgár dolga az, hogy a sérelmeit előadja, a mi dolgunk pedig az, hogy ezekben a sérelmekben rendet vágjunk, amivel foglalkozni kell, azzal foglalkozzunk, amivel foglalkozni nem lehet, azt próbáljuk megérteni, más útra terelni, vagy legalábbis az állampolgárt megnyugtatni, és azt hiszem, ezt az emberi vonatkozást sem szabad a működésünkkel kapcsolatban figyelmen kívül hagyni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
