DONÁTH LÁSZLÓ
DONÁTH LÁSZLÓ
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ha már említette ezt a köröm és tövis metaforát, visszatérve az államtitkár úrhoz, ő még a lelkiismeret metaforát is hozta, azért egy mondat erejéig ezzel hadd vitázzam. A köröm alá… (Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter közbeszólására:) - a metaforával, képviselő úr. Tehát a köröm alá került tövis vagy az oldalba rekesztett ösztöke kifejezetten egy rossz tevékenységre vagy rossz élményre vonatkozik.
(15.30)
A lelkiismeret túl megfoghatatlan, mondhatnám azt, hogy valamilyen elvont jelleg. Mindazonáltal értem annak a jellegét, ami miatt államtitkár úr a metaforákhoz menekült, és inkább mondanám azt, hogy a kiváló négy ombudsman olyan, mint az egyházban a püspök: tanító, próféta, pásztor és politikus egyszerre - ki-ki válogathat a szerepek közül. Aki ismeri egy kicsit az egyházak életét, az pontosan tudja, hogy nem double bind, nem sima kettős kötés püspöknek lenni, az a legnyomorultabb lét, ami egyházban embernek részéül juthat.
De visszatérve a javaslat bizottságunkon belüli tárgyalására, hadd említsem meg - amit azt hiszem az általános ombudsman helyettese fogalmazott meg mint igényt a kezdet-kezdetén -, hogy jobb lett volna végre egy olyan jelentést összeállítani, amely karcsúbb, lényegre törőbb, valamiképpen a tudományt, a jogtudományt szimbolizáló, de nem sikerült. Ez a sikertelenség ellenben számomra pozitívum, amelyet akkor a bizottsági ülésen ugyan nem mondtam el és más sem hangsúlyozott, de itt újra végighallgatva önöket fontosnak érzem kijelenteni: önök mind egyes, konkrét emberekkel foglalkoznak, nincsenek általános ügyek, nincs semmi olyan, ami mögé menekülni lehetne akkor, ha valakihez ilyen vagy olyan nyomorúságában az állampolgár fordul. Nem lehet karcsúsítani a kötetet: vagy minden, vagy semmi, vagy az egész hiteles, vagy a rész szükségszerűen hiteltelenné lesz. Ennyiben hiábavalónak látszó küzdelmüket mégis egészen kiváltképpen jónak és fontosnak találom. Maradjon a kötet továbbra is vastag.
Itt kell megemlíteni azt is - ha már az általános helyettes úr, bár csak a tanácskozásunk végén, szóba hozta egy kérdés kapcsán -, hogy a statisztika mit is jelent ebben a dologban, annak kapcsán, hogy előkerült akkor, egy hónappal ezelőtt legfrissebb problémaként az eutanázia. Ekkor említette meg, hogy ennek a nyilvánvalóan, passzív és aktív módon egyaránt gyakorolt emberi és nem egészségügyi tevékenységnek semmilyenfajta megjelenése nem tapasztalható a statisztikákban, mintegy jelezni próbálván azt, hogy azért az, amit akár az alkotmánybírósági, akár az ombudsmani hivatás és feladat gyakorlása jelent, messze elmarad a gyakorlat mögött, a törvény hasadéka mindig fölfeslik, illetve szövete soha nem fogja lefedni a társadalom teljes egészét vagy testét.
A másik: a mi bizottságunk nem évente egyszer találkozik az ombudsmanokkal, a biztos urakkal, ennek következtében az évi rendes beszámolójuk meghallgatása, a velük való szóváltás nem szimbolikus esemény, hanem valamiképpen a szüntelen együttgondolkodás egyik állomása. Ez alkalommal is ilyen volt. Igazából az szerepelt a mi bizottságunk ülésén is rendkívül hangsúlyosan, amit Hankó Faragó Miklós szóba hozott, hogy honnan, miért a töméntelen diszkriminációellenes, pontosabban a diszkriminációt tilalmazó magatartás elleni fellépés, megsértése az antidiszkriminációnak. És válaszként hangzott el két fontos és itt is szóra érdemes kijelentés. Az egyik az, hogy egyre inkább tudatosul az emberekben teremtettségi méltóságuk mint rend és mint értelem, amelyre való törekvés kinek-kinek küzdelmeiben, a hivatallal, a másik emberrel való találkozásában válik objektívvá. Ha ezek száma növekszik, az egyfajta mércéje a magyar társadalom felnőtté válásának és egyre inkább a jogállam és nem egyszerűen a jogállamiság komolyan vételének.
A másik, amit szintén ebben a körben vitattunk meg, valóban az, hogy míg régebben a hivatal, az állam, a különféle intézmények, a közigazgatás jelentette azt a konfliktusteret, amelyben az egyes ember joga sérült, s azt fölpanaszolni rest nem volt, addig a közelmúlt, az elmúlt néhány esztendő azt mutatja, hogy az ember-ember közti konfliktusok válnak terévé ennek a problémának és küzdelemnek, az ezzel való foglalkozás azonban valami egészen újfajta magatartást igényel. Ennyiben az a törekvése az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy törvényt alkosson, medret szabjon, rendkívül fontos. Majd eldönti az idő - talán tíz, talán húsz év múlva -, hogy lesz-e ez olyan jelentős, mint az egykori régi törvényadók felismerése akár a Sínai-hegyen, akár másutt, hogy melyik az az óra, melyik az a hely és melyik az a cselekmény, amelyet a törvénynek lehetőség szerint preventíven szabályoznia kell annak érdekében, hogy ember és Isten elleni gazság ne következhessék be. De ez kétségtelenül a jövőre tartozik.
Itt azonban, ami alkalmunk van, előkerült néhány konkrétum, amely a mában történik meg, és ezeket egyszerűen tételesen hadd említsem meg. Ezek közül az egyik legsúlyosabb a kegyeleti jog megsértése. Bizottságunk egésze - egyetértve Lenkovics Barnabás gondolataival, szavaival - elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Magyarországon egy napra több temetetlen holt is jut, Mohács után ötszáz évvel, hogy olyan rendezetlen és minősíthetetlen az a helyzet, amely kirajzolódik a tény, a statisztikus szám mögül, amely nem egyszerűen a jogalkotók, törvényhozók felelősségét involválja, hanem, bizony, azt a valóságot teszi nyilvánvalóvá, amiben mi vagyunk. Ha mi úgy élünk, ahol ez lehetséges, akkor minden további minősítés feleslegessé válik akár az emberségről, a kereszténységről, a felebarát iránti szeretetről vagy éppen a törvény tiszteletéről. Azt gondolom, hogy az ebben való teljes elvi és szellemi közösségünk nyilvánvalóvá tétele ez a hely és ez az óra is most.
A másik kérdés, ami előkerült és már fél mondatban utaltam rá, az eutanázia problémája volt, de ebben nem igazán mélyedtünk el, éppen az egyértelmű verdikt ismeretében.
Utoljára kell itt megemlítenem az elzárt intézményekben élők vagy nem magyar állampolgársággal rendelkezők nyomorúságát azokban a kérdésekben, amelyekben nekik az emberi jogok megjelennek.
De ha még egypár másodpercem van, érdekességként hadd említsem meg, hogy kérdésként tettem fel azt - amire a választ itt kaptam meg az ülésen -, hogy miért nincsenek egyházi ügyek. Miközben az 1990. évi IV. törvény alapvető emberi jogot szabályoz a lelkiismereti és vallásszabadságról, mégsem kerülnek elő egyházi jellegű ügyek. Megköszönöm önöknek, itt meg nem ismételve azt, amit erre válaszként kaptam, hogy ez mégiscsak előkerült, azzal együtt, hogy egy konkrét ügy azért volt, egy ortodox zsidó vallású elítélt dolga, de erre a kimerítő választ annak idején megkaptam.
A bizottság egyhangúlag elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének jelentését a 2002. évről.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(15.40)
