HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még az imént szerettem volna Pettkó András képviselő úr egyik javaslatát méltatni és megerősíteni, hogy az milyen fontos. Talán emlékeznek rá azok, akik itt voltak, az általános vitában szóba került, hogy jó-e az így, hogy az egyszázalékos felajánlásokat duplázza meg és az egyszázalékos felajánlások alapján helyezik az összegeket az alapba, s így lesz nemzeti civil alapprogram. Ugyanis amikor az összes egyszázalékos lehetőségnek kevesebb mint a felét ajánlják fel az emberek vagy ennyi jut el a szervezetekhez, akkor, ha ezt megduplázzák, nem használjuk ki a teljes keretet, a teljes egy százalékos lehetőséget. Még az idén ez volt a helyzet. Valamivel kevesebb mint a felajánlott lehetőség ötven százalékát ajánlják fel az emberek egyszázalékos felajánlásként a szervezeteknek. Akkor többen - az SZDSZ politikusai is - jelezték, érdemes lenne meggondolni azt, hogy addig, amíg nem éri el a felajánlás összege, vagy a célba ért támogatások összege a felét az egy százalékoknak, ne sérüljön a civil szféra érdeke, tegyük lehetővé, hogy kapják meg mégis a támogatások nagyobb részét.
Pettkó András javaslata ezt találja el nagyon pontosan, ugyanis kimondja azt, hogy nem lehet a nemzeti civil alapprogram éves támogatási kerete kevesebb, mint az egyszázalékos lehetőség fele. Ezt szerettem volna méltatni. Azt hiszem nagyon pontosan van megfogalmazva, egyértelmű, világos, addig érvényes, amíg így működik a dolog, amikor már többet ajánljanak fel az emberek, mint az ötven százaléka az egy százaléknak, akkor az duplázódik és az a jó a civil szervezeteknek. Én nagyon bízom benne, hogy a kormányzat ezt támogatja. Bár ahogy kiürítik és elvesznek két és fél milliárdot ebben az évben a szférától, nem tudom, hogy az idén ezt meg tudják-e azt adni mégis. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem