DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Elhangzott itt, hogy el lehet-e venni azt, ami még csak be van ígérve. Hogyne lehetne! Egy verzió már elhangzott: Halász János elmondta, hogy igenis, be van ígérve, itt van egy törvénytervezet, aztán mire ebből ténylegesen törvény születik, egy fordulat révén nem lesz belőle semmi, vagy csak később lesz belőle valami. Ez az egyik magyarázat.
De a másik: hogyne lehetne, a reményt is el lehet venni. Előveszi, hallott róla a szegény társadalmi szervezet, boldogan végigolvassa, na, itt van a régen várt működési támogatás, végigolvasom az egészet, mindennel egyet is értek, és a végén ott van, hogy persze, de ez nem az idén van, majd csak jövőre. Tehát a reményt is el lehet venni, a történelmünk tele van ilyen sajnálatos esetekkel. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem