DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Avarkeszi képviselő úrtól azt kérem, ne fogalmazzon úgy, hogy én nem tudok a 23. §-ról. Nagyon jól ismerem a 23. §-t, hiszen a 23. § mikénti értelmezéséről beszéltem 16 vagy 17 percen át, és arról, hogy ennek az értelmezése és alkalmazása miként alakult az elmúlt tizenhárom esztendő alatt. Erről beszéltem és nagyon jól ismerem ezeket a szabályokat. A képviselő úr a saját korábbi, két héttel ezelőtti állásfoglalását félredobva, előadja a másik álláspontot. Én ezt értem, de nem azt mondom, hogy képviselő úr nem ismeri a rendelkezéseket, mert képviselő úr is ismeri, és nagyon kérem, hogy ön se fogalmazzon így. Önnek most már más az álláspontja, mint két héttel ezelőtt, ezt nagyon sajnálom, az én álláspontom azonban konzekvens volt ebben az ügyben végig.
Ami pedig Göndör képviselő úr hozzászólását illeti: itt van a kezemben a házbizottság május 22-ei ülésének jegyzőkönyve, amely Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének a részéről többszöri egyet nem értést tartalmaz, például az időkeretek tekintetében. Tessék elővenni! Néhány másodpercen belül konkrétan is ki tudom ezt keresni, újból szót fogok kérni és idézni fogok szó szerint ebből a házbizottsági jegyzőkönyvből. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem