DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önök számon kérik azokat az ígéreteket, amelyek négy évre vonatkoztak. Mi úgy ígértük… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem úgy ígérted!) Mióta tegeződünk? (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Gyerekszoba!) Szóval, számon kérik, és én négy évre szóló ígéreteket tettem, és ezeket az ígéreteket be fogjuk váltani.
A fokozatosságot kénytelenek vagyunk alkalmazni, mert egyszerre, egy időben az államháztartás a teljes terhet nem tudja vállalni. Ezért fokozatosan kiterjesztve, részben azokra a családokra, ahol pici gyermek van, és több gyermek van, és haladva előre az időben, és növelve ennek a körnek a szélességét, a negyedik évre ki fogjuk terjeszteni az ingyenességét a tankönyveknek a lakosság azon részére, akiknek valóban nagy szükségük van erre. Azt gondolom, hogy ez az az ígéret, amelynek a teljesítésére vállalkoztunk, és ezt meg fogjuk tenni.
(16.00)
Képviselő úr kérdezte, hogy az illető család - amellyel kapcsolatban felvetődött az igény, hogy fizessük ki, és amire én azt mondtam, hogy egy családnak ki fogom fizetni - megkapta-e a pénzt vagy sem, nos, magam gondoskodtam arról, hogy a pénz elmenjen (Zaj az ellenzéki oldalon.), de utána fogok nézni, és válaszolni fogok önnek, képviselő úr, hogy ez megtörtént-e vagy sem. (Taps a kormánypárti oldalon. - Derültség az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem