BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Az áfatörvénynek több mint tíz éve ismert vonása, hogy a személygépkocsik árában megfizetett adó, illetve a személygépkocsikhoz felhasznált üzemanyag árában megfizetett adó nem vonható le.
Szintén bő tízéves múltra tekint vissza az a gyakorlat, hogy a termékek besorolásában az áfatörvény valamely statisztikai nómenklatúrára támaszkodik. 1999 előtt ez az ipari termékek jegyzéke volt, azt követően pedig a kereskedelmi vámtarifa vette át ezt a helyet. Az Alkotmánybíróság, amelyre ön hivatkozott, 15/1990. (VII. 11.) számú határozatának megfelelően az adótörvények rögzítik, hogy a statisztikai nómenklatúrák mely időpontban hatályos változatát tekintik követendőnek. A besorolások időközi változása miatt, illetve az egységes adó- és vámjogi értelmezés érdekében vált szükségessé az adótörvényben a kereskedelmi vámtarifa állapotrögzítésének frissítése és a 2002. július 31-ei állapot alkalmazásának előírása.
A besorolás következtében 2003-tól bővült az áfatörvény által személygépkocsinak tekintett járművek köre. Az adótörvények módosításai hatálybalépésükhöz képest több mint 45 nappal korábban, még 2002. november 15-én megjelentek a Magyar Közlönyben, vagyis az előírt minimális felkészülési idő biztosított volt, így alkotmányossági aggályokat a magunk részéről nem látunk.
Összefoglalva, mind a személygépkocsikra vonatkozó levonási korlátozás, mind a termékbesorolás gyakorlatilag több mint tíz éve része az áfatörvénynek. A besorolás frissítése következtében csak a korábban ismert levonási korlátozások alkalmazási köre bővül, az is kizárólag olyan ügyletek esetében, amelyek a törvénymódosítást követően valósulnak meg.
Kérem a válaszom tudomásulvételét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem