KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A 40. pontban beadott módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni. A benyújtott módosító javaslatom a 21. §-t érinti.
A benyújtott törvényjavaslat 21. §-a az intervenciós felvásárlás esetében csak a búzát és a kukoricát említi, holott az Unióban intervencióra felajánlható gabonanövények a búza, a durumbúza, az árpa, a rozs, a kukorica és a cirok. Az általános vitában már említettem, hogy az FVM által kiadott, “Gazdálkodj okosan az Európai Unióban” - itt van ez a kiadvány (Felmutatja.) - című ismertető anyag érdekes módon tartalmazza is ezeket. A termelő, kereskedő, tulajdonos felajánlhatja búzáját, durumbúzáját, árpát, rozst, kukoricát és cirokkészleteit felvásárlásra november 1-jétől következő év május 31-éig. A minimális felajánlható mennyiség 80 tonna.
Akkor egy példát hoztam fel az árpára. Jelenleg a tőzsdei ár 20 ezer forint alatt van. Ha valaki most árpát vásárol fel aratás után nagy tételben, és a felvásárolt mennyiség után még pályázatot is ad be tárolási és hitelkamat-támogatásra is, hogy költségeit csökkentse, akkor mindössze nyolc hónap után 106,89 euróért, 32 százalékos haszonnal - szemben a múltkor említett 25 százalékkal - biztosan értékesítheti felvásárolt árpáját. Ugyanis “a csatlakozás talán egyik legfontosabb hozadéka, hogy a magyar gazdálkodók a csatlakozás első napjától teljes joggal részt vehetnek a közös agrárpolitika piaci rendtartásainak működésében”. Ha nem az EU-s intervenciós árat és az intervencióra felajánlható gabonanövények körét alkalmazzuk 2003-ban, az nagy visszaélésekre ad lehetőséget.
Mint ahogy már említettem, az intervenciós felvásárlás az EU-ban szektorsemleges, azaz bármely gabonatulajdonos, termelő, termelői beszerző és értékesítő szövetkezet, kereskedő és feldolgozó felajánlhatja gabonáját. (Dr. Németh Imre: Nyolcvan tonna felett!) A gazdasági bizottság tagjai megértették - szemben a mezőgazdasági bizottság kormánypárti tagjaival -, hogy a 2003 őszén vetésre kerülő növények betakarítására várhatóan már az EU-s csatlakozás után kerül sor.
Az intervenciós ár az EU-ban vonatkozik az árpára és a rozsra is, melyet a jelenlegi törvényjavaslat 8. §-ának (2) bekezdése értelmében az adott termékpálya gazdasági évének kezdete előtt legalább 90 nappal meg kell hirdetni, az őszi árpa esetében idén június végén. Érdekes módon a tájékoztatóban is szereplő gabonanövényeket maga a törvényjavaslat nem akarja tudomásul venni.
(21.10)
Még egyszer kérdezem: miért maradt ki a törvényjavaslatból a durumbúza, a rozs, az árpa és a cirok?
Szeretném egyben megköszönni a gazdasági bizottság tagjainak a támogató javaslatát, úgy érzem, hogy ez a bizottság megértette, hogy lényegében miről van szó.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem