DR. PAP JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést, arra vártam, hogy a negyedik felszólaló is megszólal, de nincs itt a frakcióból, ezért nyomtam később, elnézést érte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magáról a kamaráról az ember nyílván nem mond negatívat. Én azt gondolom, legyen hivatásos kamara vagy szakmai kamara, az abban részt vevők szíve joga, hogy kamarát hoznak létre, és ha a törvényhozás támogatja, akkor támogassa.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nekem az a gondom, tisztelt képviselőtársaim, az Alkotmánybíróság döntését idézve itt elmondja az indokolásban, hogy “nem indokolt az sem, hogy a vadászetikai normákat a kamara vadászjegy kiállításával minden hivatásos és sportvadászra kiterjessze, és az abban foglaltak megsértését szankcionálja”.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát maga az Alkotmánybíróság is kiemelte, hogy a hivatásos vadászokra sem kötelező. Én igazából nem értem, miért kell a hivatásos vadászokra kötelezőnek lennie a kamarai tagságnak. Az azután további folyománya ennek az ügynek, hogy vajon azok, akik nem kamarai tagok, a vadászetikai előírásokat hogyan tartják be, vagy rájuk milyen vadászetikai előírások vonatkoznak? Milyen szankció éri őket akkor, ha a vadászetikai előírásokat nem tartják be? Van-e olyan szakmai grémium - netán a minisztériumon keresztül nyilván van -, amely ezeket a vadászetikai dolgokat előírja, ellenőrzi, betartatja? Mert ha igen, akkor tessék mondani: a kamara a szűkebb kamarai tagsággal hogyan viszonyul ehhez?
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez az, ami engem igazából zavar, mert valóban teljesebb volt addig a törvény, amíg kötelező volt és mindenki beletartozott, ez így van. Most egy kicsit bonyolultabb lett, és azt gondolom, ezzel, hogy a kamarai tagság nem kötelező, egyúttal azt is mondja, legalábbis én így látom, egyik vadásznak sem - legyen hivatásos vagy sportvadász - szabadna kötelezővé tenni a kamarai tagságot.
Az egy további kérdés, és igazából nagyon érdekelne - mert az, hogy orvosokat, ügyvédeket hozunk ide példának, hogy hivatásrendi kamara és közfeladatokat lát el -, vajon a vadászkamaránál mi az a közfeladat, amit ellát és amiért fontos, hogy kamarát hozzunk létre. Nem gondolnám, nem hinném, hogy a közfeladat feltétlenül a vadászjegyek árusítása. Azt gondolom, ebben az országban nagyon sok helyen árusítanak jegyet - stadionokban, vasútállomásokon -, és az ott hivatásszerűen jegyet árulók sem tartoznak talán hivatásrendi kamarákba.
(16.30)
Én sokkal fontosabbnak tartom, és itt megmondom önöknek őszintén, ez gyakorlatilag '90 óta húzódik ebben a Házban, ami úgy szól, hogy erdőgazdálkodás. Ezen belül mit értünk vadgazdálkodáson? Van-e olyan, hogy fagazdálkodás? Mert ha különvesszük az erdőgazdálkodást, akkor ezek szerint van fagazdálkodás meg van vadgazdálkodás. Ez a kettő hogy épül egymásra, hogy viszonyul egymáshoz? Vajon a vadgazdálkodás hogy felel meg az európai normáknak - vagy inkább fogalmazzunk szebben Johannesburg után -, a fenntarthatóság elveinek? És vajon a vadásztársaságok, a vadászkamarák hogy szolgálják ezeket a fenntartható elveket? Mi az a vadlétszám, vadászhatóság, és még sorolhatnám, amit itt be kell tartani? És nekik milyen kompetenciájuk van ez ügyben, a meglévő szakmai szervezetekhez hogy viszonyulnak?
Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, igen tisztelt államtitkár úr, ez az, ami engem a vadászkamarák vonatkozásában igencsak érdekelne, hogy ezeket valahogy egymás mellé kellene rakni, és bizony ne legyen már az, hogy aki nem kamarai tag, az elmondhassa magáról azt, hogy mindenre, ami leugrik a fáról, mindenre, ami előugrik a bokorból, csak csőre kell tölteni, meg kell húzni a ravaszt, és már lehet lődözni.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ezt azért mondom, mert ma is vannak ilyen vadászok sajnálatos módon, akik nem vadgazdálkodnak, nem a természetet védik, nem úgy tekintik az embert mint csúcsragadozót, hogy valamilyen állományszabályozó szerepet kellene neki betölteni, hanem egyszerűen kimennek, és arra, ami mozog, ami ugrik, ami repül, azonnal lőnek.
Én azt gondolom, hogy ez a törvény így, hogy a kötelező tagságot kivette - nagyon helyesen természetesen -, továbbra is meghagyta azt a lyukat, azt a kérdést, hogy vajon mi lesz a vadászetikai normákat megszegőkkel, mi lesz a vadgazdálkodással, mi lesz a vad- és erdőgazdálkodással, ehhez még hozzájön a mezőgazdálkodás, a mezőgazdaság, erdőgazdaság, vadgazdálkodás. Ezek hogy viszonyulnak egymáshoz?
Tudniillik, ha itt vadászetikai - mert látom, az államtitkár úr csóválta a fejét, hogy talán olyat mondtam, ami nem tartozik ide, bocsánat, ha nem erre gondolt - dolgokról beszélünk, én ezeket a bizottsági ülésen is megkérdeztem, és ha majd válaszol az államtitkár úr, akkor igazából ezek a kérdések érdekelnének engem; ha megnyugtató választ ad rájuk, akkor nyilván az ember jobb szívvel támogatja, ha támogatja ezt a javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem