ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1857. számon, a foglalkoztatási bizottság ajánlását pedig T/1857/12. számon kapták kézhez.
A módosító javaslatok számára és támogatottságukra figyelemmel kezdeményezem, hogy a részletes vita egy szakaszból álljon. Az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a részletes vitát az ajánlásban szereplő 1-10. számú módosító javaslatokra. Tájékoztatom önöket, hogy a részletes vitában a képviselői felszólalási időkeret az elfogadott napirendi ajánlás szerint öt perc. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni.
Megadom a szót Csákabonyi Balázsnak, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. Öné a szó, képviselő úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem