ÚJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

ÚJHELYI ISTVÁN
ÚJHELYI ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Egy ideig próbáltam követni a gondolatmenetét, és aztán ott szakadt el nálam a dolog, amikor az objektivitásról beszélt a Magyar Televízió esetében (Közbekiáltás a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.), és amikor azt emlegette, hogy a Magyar Televíziónak utólag vagy esetleg előre el kellene számolnia minden forint elköltéséről. Gondolom, hogy vannak tapasztalatai az elmúlt évek alapján, hogy hogyan néz ki az, amikor a Televízió nem számol el azokkal a pénzekkel, amiket megkap.
Ha kampányol a kormány, az a baj; ha nem kampányol a kormány, az a baj; ha pénzt ad a közszolgálati médiumoknak arra, hogy meggyőzze az állampolgárokat, az a baj, ha nem ad pénzt, az a baj. Innentől kezdve ez a mostani vita, azt gondolom, konszenzussal nehezen fog tudni véget érni. (Derültség a Fidesz soraiban.)
(19.00)
Egy biztos: Balogh képviselő úr véleménye, miszerint mi, a mostani kormánypártok ezelőtt egy évvel, ellenzékiként az akkori Televíziónak nem adtunk volna ekkora pénzösszeget arra hivatkozva, hogy a hatékonysága megfelelő az emberek meggyőzése szempontjából; ez igaz. Ugyanis az elmúlt évben, egy évvel ezelőtt közel sem érte el azt a nézettséget a Magyar Televízió, amit ma elér. (Taps az MSZP soraiban.) Négyszer annyian nézik a hírműsorokat, mint egy évvel ezelőtt.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Az az igazság, hogy önök pontosan úgy ismerik ezeket a mutatókat, mint én. Önök azt is tudják, hogy a Magyar Televízióra szükség van ahhoz, hogy a magyar lakosságot kellőképpen tudjuk tájékoztatni (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Félre!) az uniós csatlakozást megelőzően és a népszavazásra való kampányban, felkészítésben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szalai Annamária képviselő asszony megkérdezte, hogy nekünk milyen műsorok a fontosak. Szeretném elmondani, hogy nekünk azok a műsorok kedvesek, amelyeket az emberek megnéznek. Márpedig a Magyar Televízióban egyre több az ilyen műsor. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: A ValóVilág! – Dr. Répássy Róbert: Lagzi Lajcsi! – Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Ahhoz kérjük az önök támogatását, hogy a kormányzat szándéka, amelyben nemcsak a Magyar Televíziót, hanem a Magyar Rádiót, a Duna Televíziót és a Magyar Távirati Irodát is egy pluszforráshoz szeretné juttatni annak érdekében, hogy a kampányban kellő módon tudjanak ezek a közszolgálati médiumok segíteni az ország uniós csatlakozására felkészülve… - ezt a pénzösszeget megkapják. Merthogy mi itt kormányoldalon támogatjuk a kampányt, mi itt kormányoldalon támogatjuk a közmédiumokat a kampányban való szerepvállalásban, és mi ezen az oldalon egyértelműen támogatjuk az uniós csatlakozást.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem