LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim feltérképezték ennek a törvényjavaslatnak szinte minden részletét - nagyon izgalmas volt a vita.
Szerintem egyetlenegy terület maradt, amelyről mindenképpen szólni kell, és talán nem véletlen, hogy a vita végére marad ez: az állami vagyon nyilvántartásának kérdéséről szeretnék beszélni.
Úgy gondoltam, hogy közpénzügyi államtitkárunk erről az államháztartási törvénnyel kapcsolatban szólni fog, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy valamilyen formában ez itt legyen ebben a vitában. Ugyanis az elmúlt másfél évtizedben nem csupán közpénzek tűntek el, hanem óriási mennyiségű állami és önkormányzati vagyon “lényegült át” magánvagyonná.
Az óriási mértékű vagyonvesztéshez az is hozzájárult, hogy éppen a privatizáció megindulásával párhuzamosan szüntették meg az állami és nemzeti vagyon nyilvántartásával foglalkozó számításokat. Akkor fejeződött be tehát az állami és nemzeti vagyon nyilvántartásával kapcsolatos tevékenység, amikor éppen a legnagyobb szükség lett volna erre, hiszen ennek segítségével talán még időben fel lehetett volna tárni a vagyonvesztés körülményeit.
A törvényhozás még időben látta ezt a problémát, és megpróbálta megelőzni a vagyonvesztést. Ennek érdekében az 1992. évi államháztartási törvény arról is rendelkezik, hogy mind az államnak, mind az önkormányzatoknak a költségvetés előterjesztésével egyidejűleg a kezelésükben lévő vagyon nagyságának a változásáról is számot kell adniuk. Vagyoneladásokból ugyanis leleplezhető egy hibás költségvetési politika folytatása, ugyanakkor a sikeres gazdálkodás eredményei is elsikkadhatnak, ha a költségvetés benyújtásakor nem mellékelik az értelmes és helyes célokra történt vagyonfelhalmozást.
A települési és megyei önkormányzatok az elmúlt években már teljesítették a rájuk rótt kötelezettségeket, és fegyelmezetten benyújtották a költségvetéssel egy időben elkészített vagyonmérlegeiket is. Sajnos éppen az állam adott ezen a területen rossz példát, és az államháztartási törvény hatálya óta immár tizedik esetben nem készíti el a rá nézve is kötelezően elkészítendő vagyonmérleget. Amit szigorúan megkövetel másoktól, azt éppen önmaga nem hajtja végre, kormányzati színezettől függetlenül és folyamatosan.
A mulasztás elkerülhetetlenül megbosszulja magát a törvény átláthatósága területén. Például az Állami Privatizációs Részvénytársaság az idei bevételeiből jelentős összeget szán mind útépítésekre, mind az egészségügy korszerűsítésére, de ezeket a kiadási célokat az idei állami költségvetés nem tartalmazza. A kimaradást a tárca azzal indokolta, hogy ez a folyamat pusztán vagyoni változás, mert folyamatban az egyik állami vagyontárgy egy másik állami vagyontárggyá alakul át, és ezt az átalakulást nem kell tükröznie a folyó pénzáramlásokat rögzítő költségvetésnek, mert ez a vagyonmérleg feladata. Mármint annak a vagyonmérlegnek a feladata lenne ez, amit éppen ez a tárca nem készített el immár egy évtizede.
Nos, ha abból gyakorlat lesz, hogy akár százmilliárdok erejéig, mint a jelenlegi esetben, az állam parlamenti ellenőrzés és jóváhagyás nélkül cserélgetheti vagyoni sakktábláján a vagyontárgyakat, miközben mi itt az Országgyűlésben gyakran öt- meg tízmillió forintokról vitatkozunk, akkor tényleg elmondhatjuk, hogy formálissá válik az Országgyűlés végrehajtó hatalmat ellenőrző szerepköre. Úgy vélem, hogy ebben közpénzügyi államtitkárunk is egyetért velem. Fel kell tennem a kérdést, hogy mikorra várható az állami vagyon változásáról szóló mérleg Országgyűlésnek benyújtása az államháztartási törvény előírásai szerint.
Ebben a törvényjavaslatban számtalan milliós, ötmilliós előírás szerepel, miközben százmilliárdokat érő állami vagyon sorsáról nem tud a tisztelt Ház. Nagyon részletesen előírjuk azt - véleményem szerint is helyesen -, hogy mire kötelezhetők az önkormányzatok, az önkormányzati tisztségviselők, szankcionáljuk ezeket a mulasztásokat, de a leglátványosabb állami mulasztás felett, az állami vagyon mérlegének a hiánya felett szemet hunyunk, és a mulasztás szankcióin sem töprengünk. Meggyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat talán hozzásegít bennünket ahhoz, hogy az államháztartási törvény végre rendezze ezt a kérdést is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem