DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság kormánya és a Görög Köztársaság kormánya közötti, úgynevezett visszafogadási egyezmény Athénban 2003. január 30-án került aláírásra. Az úgynevezett visszafogadási egyezmények célja az állampolgárok saját hazájukba történő visszajuttatása igazgatásrendészeti eszközökkel, valamint az illegális migráció kezelése. Tartalmát tekintve ugyanaz, mint a kettővel ezelőtt elmondott expozémban, ami ugyancsak visszafogadási egyezményről szólt.
Nos, tehát a Görög Köztársaság kormányával kötött egyezmény és a végrehajtási jegyzőkönyv megfelel az Európai Unió Tanácsa 1994. november 30-ai, egy tagállam és egy harmadik állam közötti visszafogadási egyezmény, valamint a Tanács 1995. július 24-ei, a visszafogadási egyezmények végrehajtásáról szóló jegyzőkönyvek elkészítése során alkalmazandó eljárásának.
Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy a görög visszafogadási egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot vitassa meg és fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem