TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én hiszem azt, hogy nem lehet a gazdaságot úgy kezelni, hogy dobjuk a gyeplőt a lovak közé, aztán menjen, amerre tud.
Nagyon sokszor van olyan helyzet, és ez előfordult a közelmúltban is, hogy az államnak be kell avatkoznia a gazdaságba. Be kell avatkoznia például akkor is, amikor a különböző területi kiegyenlítődési folyamatokat kell segíteni azzal, hogy bizonyos vállalkozásokat, épp a mikrokörnyezetük miatt, kiemelten kell támogatni. És hasonló szituáció volt akkor, amikor a Széchenyi-terv is született. Kialakulóban lévő gazdasági, illetve európai recesszió volt az a szituáció, amikor a polgári kormány egy aktív gazdaságélénkítő eszközként vezette be a Széchenyi-tervet.
Elhangzottak itt a számok, hogy a 900 ezer vállalkozóból minden kilencvenedik kapott támogatást, és ahogy Szalay Gábor képviselő úr mondta, különböző mértékű támogatásokat. Képviselőtársaim, vannak kisebb vállalkozások, nagyobb vállalkozások; nekem meggyőződésem, hogy reprezentálja ez a támogatási nagyság azokat a vállalkozásokat, amekkorák a valóságban léteznek ebben az országban.
Önök keveslik ezt a néhány ezres vagy tízezres nagyságrendű támogatott vállalkozást. Ajánlom, hogy nézzenek szét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján, és nézzék meg, hogy mondjuk, a Széchenyi-tervből hány vállalkozás és milyen összegben részesült támogatásban, és hasonlítsák össze azzal, amit önök találtak ki, például a Smart Hungaryvel vagy az Európa-tervvel: vizsgálják meg, hogy ezekből az alapokból hány vállalkozás és milyen összegű támogatást kapott! Ezek az önök szellemi termékei. Nekem meggyőződésem, hogy ez nem működik. A Széchenyi-terv működött - önök ezt tönkretették.
Még egy rövid reakció Józsa képviselő úrnak az államadóssággal kapcsolatosan: a kormányváltás időszakában mintegy 170 milliárd többlethiányt prognosztizáltak az átadás-átvételt végzők. Ebből év végére 900 milliárd forintos többlethiány keletkezett. Önök még azt is megtették, hogy az utolsó két napban 250 milliárdot elszámoltak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem