SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hirtelen vissza tudok-e billenni az 50-60 milliárdok világából a 10 000 milliárd világába, merthogy a zárszámadásról lenne szó a mai vita során; a zárszámadásról, a 2002. évi zárszámadásról, ami pedig nem jelent mást, mint a 2002. évi költségvetés végrehajtását, vagyis azt, hogy hogy sikerült megtervezni a 2002. évi költségvetést, és hogy sikerült ezeket a terveket végrehajtani.
Az elmúlt év, aminek a zárszámadását tárgyaljuk, egy ebből a szempontból igen különös, összetett év volt. Hiszen az év első felét egy kormány teljesítette, ugyanaz, amely a terveket csinálta erre az évre; az év második felét egy másik kormány teljesítette, és most itt vagyunk a parlamentben a két kormány megfelelő ellenzéke és támogatója, és némileg zavarban vagyunk, mert végül is az egyik oldal igyekszik a mondandóját úgy alakítani, mintha a másik csinált volna nagyon rossz terveket, és minden hiba az első félévben következett volna be, miközben a másik megfordítottan úgy gondolja, hogy kiváló tervek készültek, és az év első féléve kiválóan lett teljesítve, de a másodikban minden el lett rontva. Ez aztán nagyon nehézzé teszi a költségvetés reális kiértékelését, a határok elmosódnak a két kormány között, a két kormány teljesítése is nehezen különíthető el abszolút, egyértelmű, éles vonallal egymástól, és ez zavart okoz.
(19.40)
A zavart jól mutatja a parlament összes bizottságában lefolytatott vita és a meghozott határozatok. Mert az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormánypárti képviselők minden bizottságban teljes egységben, konszenzussal támogatták ennek a zárszámadásnak az elfogadását, mondhatni, teljesen természetes. Az azonban már meglepő és érdekes, hogy az ellenzék hogyan viszonyult ehhez a zárszámadáshoz. Ha valakinek volt türelme és kedve elolvasni a bizottsági összefoglalókat, akkor az a következőket állapíthatta meg az ellenzék szavazásáról. Hat olyan bizottság volt, ahol az ellenzék egységesen támogatta a zárszámadás elfogadását, általános vitára javasolta. Hat bizottságban az ellenzék egységesen elvetette a zárszámadást. Öt bizottságban az ellenzék egységesen tartózkodott, és volt öt bizottság, amelyen belül az ellenzék így is szavazott, meg úgy is szavazott.
Ez azt mutatja, és azt hiszem, ez eléggé példátlan az ellenzék hozzáállását illetően, hogy valóban zavarok vannak talán az elmúlt év teljesítésének megítélése körül. Ez a mostani általános vitából nem derül ki, mert mostanra már sikerült ismét úgy szeparálódnunk, hogy az egyik oldal, a kormánypártok magáénak érzi, az ellenzék pedig úgy gondolja, mintha semmi köze nem lenne az előző évhez, ezért azután itt elítéli. De mondom, a bizottsági viták során távolról sem ez volt a helyzet.
És hogy nem ez volt a helyzet, nyilván annak oka van. Oka, hogy kormányváltás történt, és ez előállította ezt a delikát, ámde a magyar gyakorlatban egyáltalán nem szokatlan helyzetet, ezt a négyévenként ismétlődő helyzetet. A másik oka ennek a nehéz helyzetnek, hogy először találkozunk két évre szóló költségvetéssel, aminek a második éve teljesítéséről van most szó, és bizony a második év a tényleges időszakot megelőzően két-három évvel lett megtervezve. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor világgazdasági recesszió van, így azután az előirányzatok messze-messze nem teljesültek, messze nem váltották be a tervezők, az 1999-2000 fordulóján elkészült tervek tervezőinek előrelátását vagy várakozásait. Így aztán kialakult egy elég bonyolult helyzet, és ahhoz viszonyult ilyen furcsán a különféle bizottságokban az ellenzék.
A mai napon is, de a múlt héten elkezdett zárszámadási vitában is, azt hiszem, azt láthatjuk, hogy nagyszerű gazdaságpolitikai viták bonyolódtak le, amelyeknek tulajdonképpen magához a zárszámadáshoz elég kevés közük van, mert a zárszámadás önmagában valami mást jelent. Hogy plasztikusan egy példával éljek, egy zárszámadási vitában részt vevőt nem igazán az kell hogy foglalkoztasson vagy érdekeljen, hogy miért 1469 milliárd forint a költségvetés hiánya, hanem sokkal inkább az, hogy ez miért több 20 százalékkal, mint ahogy az előzetesen meg volt tervezve, az abszolút értéktől, az abszolút számtól teljesen függetlenül. Hiszen a zárszámadás sokkal inkább arról kellene szóljon, hogy mennyire felel meg a vonatkozó törvényi előírásoknak; hogy mennyire tartották magukat a 2002. év magyar kormányai az előre tervezettekhez, a parlament által elfogadottakhoz képest; hogy mennyire valósághűen tükrözi az elmúlt évi pénzügyi folyamatokat; hogy mennyire igyekezett átláthatóvá tenni tevékenységét a parlament által megszabottak vonatkozásában mindkét kormány; hogy mennyire sikerült figyelembe venni az ÁSZ által tett módosítási javaslatokat; vagy mennyire tartották magukat ahhoz a kormányok egyszerűen, amire a parlament felhatalmazást adott nekik.
Hallottuk az ÁSZ elnökét, hogy tulajdonképpen nyomon követhető javulás van a magyar zárszámadásokban, mert technikai értelemben minden évben jobbak és jobbak ezek a zárszámadások. Ugyanakkor évente visszatérően - talán ez a tizenkettedik költségvetés, amit itt a parlament falai között megélek, és többen vagyunk ilyenek -, emlékezhetünk, hogy minden évben, a kezdetek kezdetétől az ÁSZ kifogásolta, hogy az állami vagyonról nincs egységes nyilvántartás - most sincs, most is kifogásolja. Hogy váratlannak minősített tényezők valójában nem váratlan események, hanem sokkal inkább tervezési hiányosságok, sokkal inkább megalapozatlanságok - ezt az ÁSZ ebben az évben is szóvá tette, hiszen jól tudható, hogy az infláció alul lett tervezve, a gyógyszerkassza alul lett tervezve, a nyugdíjkiadások alul lettek tervezve. Hogy továbbra is számos, jelenleg 15 másik törvény módosítására kerül sor, köztük a 2003. évi költségvetésére is; valamint továbbra is hiányzanak a törvényekhez, törvényjavaslatokhoz a hatástanulmányok. Ezek tehát, lehet mondani, tíz éve visszatérő hiányosságok.
Van azonban itt egy nagyon komoly kérdés, ami igazán most került napirendre, ez pedig az államháztartásból kikerülő pénzek átláthatatlanságáról, követhetetlenségéről szól. Ez az ez évi zárszámadásban került először, igen hangsúlyozottan kiemelésre az ismert és nagyon szomorú eseményekkel nyilván összefüggésben. Riasztó, hogy 40-50 milliárd forintra becsülhető az az állami, az az adófizetői pénz, aminek felhasználása többségi állami tulajdonban lévő, tárcák felügyelete alá tartozó gazdasági szervezeteknél nyomon követhetetlen. Így az erről szóló beszámolók sem tekinthetők maradéktalanul hitelesnek. Az ilyen társaságokhoz utalt pénzek töredékére van csak szükség sok esetben, és adott időszakban még a nagyobb részt ezen társaságok láthatóan egyre ötletdúsabban kezelik, fialtatják, és nem a költségvetés hasznára. A tulajdonosi jogok gyakorlására pedig nem fordítanak kellő hangsúlyt és figyelmet azok, akiknek kellene. Magánüzleteket bonyolítanak egyesek állami pénzekkel, amivel aztán legjobb esetben is csak úgy számolnának el, hogy a realizált hasznot, eredményt megtartják, és a tőkével számolnak el. Ez egy viszonylag új jelenség, körülbelül három-négy éve, de inkább az utolsó két-három évben jelent meg, indult el ez a biznisz. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)
Úgy gondolom, ha semmi más okból, de azért, mert ez az ÁSZ-jelentés fölhívja a figyelmet, és a zárszámadásból is kitetszik, tisztelt képviselőtársaim, a legnagyobb feladatunk az lenne, hogy megfelelő törvényi korlátok közé szorítsuk ezeket az államháztartásból kikerülő pénzeket, hogy azok nyomon követhetők és ellenőrizhetők legyenek.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
