SZABÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZABÓ ISTVÁN
SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Legelőször is szeretném megköszönni Szalay Gábor képviselő úrnak arra irányuló szándékát, hogy a vitát emeljük ki az elfogultságok köréből, és próbáljunk tárgyszerűek lenni. Éppen ezért én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mindaddig nem sikerül ezt a kérdést tisztázni, míg önök közgazdaságilag tarthatatlan álláspontokat hangoztatnak.
A fejlett gazdaságok esetén valóban csődöt mondott a belsőkereslet-élénkítő gazdaságpolitika, de egy felzárkózó gazdaságnál igenis szükséges, és míg egy fejlett gazdaságnál akár az is megengedett, hogy a megbomlott egyensúlyt fiskális megszorításokkal próbálják helyrebillenteni, ez egy felzárkózó gazdaság esetében épp az ellenkező hatást éri el, lefékezi a gazdaságot; ez olyan közgazdasági törvényszerűség, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Egyébként nagyon sok folyóiratot tesznek le elénk az asztalra, ajánlom az önök figyelmébe: a Piac és Profitban hetek óta, számról számra folyik egy ezzel kapcsolatos vita. Tudom, hogy a szép képek elterelik az írott szövegről a figyelmet, de olvassanak bele, nagyon tanulságos megállapítások.
Ami pedig a sokat emlegetett árfolyam-politikát, a sáveltolást illeti, ajánlom figyelmükbe a Figyelő legfrissebb számát. (Felmutatja.) A Figyelő, szokásához híven évről évre megkérdezi a magyarországi vállalatvezetőket, hogy mi a véleményük a kormány gazdaságpolitikájáról és magáról a kormányról. Az árfolyam-politika rovatban kettes van. Egyértelmű, hogy nem érte el a célját a sáveltolás. Ha önök egy kicsit megerőltetik a fantáziájukat, pontosan ugyanúgy tudják, mint én, hogy kinek hozott hasznot a sáveltolás.
Ez egy tarthatatlan állapot, úgyhogy a sáveltolás nem egy olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely az önök által emlegetett problémákra gyógyír lehetne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem