DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A technikusok azt mondták, hogy ez így nem lehetséges.
A törvényjavaslat első részében az egészségügyi tevékenység végzésének feltételeit és egyes alapvető szabályait fogalmaztuk meg, a munka törvénykönyvével és az európai uniós irányelvekkel összhangban. Csak ennek alátámasztására szeretnék néhány olyan tapasztalatot megemlíteni, amelyről beszámolnak azok a szakcikkek és közlemények, amelyek képviselőtársaim előtt is ismertek, és amelyek közül néhányat már ebben a vitában előhoztak.
Ne menjünk messzire, vegyük az első szomszédunkat, Ausztriát, szalagcímekben, ha megengedik: az osztrák állami alkalmazottak időtörvénye; az innsbrucki egyetemi klinikákon masszív ellenállás bontakozik ki az érvényes orvosi munkaidőtörvénnyel szemben; akut személyzethiány van, az állami orvosoknak illegális és fizetetlen túlórákat kell teljesíteniük; a rendszeres heti munkaidő 40 óra, a heti maximális munkaidő - eltekintve egy 26 hetes időszakon belül a rendkívüli esetekből - átlagosan maximum 60 óra, és a számítási időszak egyes heteiben maximum 72 óra, meghosszabbított szolgálatnál a folyamatos munkaidő a 32 órát nem haladhatja meg, és így tovább. Németországban - akik egyébként a lisszaboni per kapcsán a portugál háziorvosok ügyeleti szolgálatára vonatkozó bírósági ítéletre nézve magukra kértek egy állásfoglalást - kiderült, hogy 25 ezer orvos hiányzik, hogy megfeleljenek az Európai Bíróság ítéletének. Magyarországon körülbelül 10-12 ezer orvos hiányzik a rendszerből.
Amikor tehát képviselőtársaimat tisztelettel arra emlékeztetem, hogy a realitásoktól ne szakadjanak el, tudniuk kell, kormánydöntésektől még nem lesznek ügyeletképes szakorvosok. Ebben a rendszerben a napi gyakorlatot folytató orvosok száma se túl sok, ennek a kívánalomnak pedig fokozatosság nélkül eleget tenni lehetetlen.
(17.20)
Éppen ezért, és hogy meg is feleljünk az orvosok általános kívánságainak, meghatároztuk, hogy mennyi az orvosok és a betegek érdekében elvégezhető, kötelezően elrendelhető túlmunka, és mennyi az önként vállalható túlóra felső határa, az ő egészségük és a betegek minőségi ellátásának érdekében. Ez ugyancsak megfelel a szakmai szervezetek követelményeinek, az egészségügyi dolgozók elvárásainak és a betegek érdekeinek, vagyis megfogalmaztuk, hogy a pihenéshez való jog és kötelesség biztosítása érdekében az önkéntes vállalás sem lehet korlátlan.
Mivel az egészségügyi intézményekben ma is többféle jogviszonyban foglalkoztatnak egészségügyi dolgozókat, akik önálló munka végzésére jogosultak, szükséges és indokolt, hogy a kötelezően jelen lévő feladatmegosztásban világos rendelési, utasítási jogokat fogalmazzunk meg a folyamatos és jó színvonalú betegellátás érdekében, ezért képviselőtársaimnak ezek az utalásai, melyek a felszólalásokban is megjelentek, benne vannak a törvényjavaslatban.
Végezetül szeretném elmondani, hogy természetesen az orvoslás csapatmunka, ezt mindenki tudja, aki ebben a Házban akár egészségügyi ellátásban részt vevő orvosként, nővérként van jelen, akár pedig páciensként valaha is megfordult egy egészségügyi intézményben. Így tehát ennek a csapatmunkának megvannak a szabályai, a munkába álláskor, a tudás szinten tartásakor ehhez kapcsoltuk a kedvezményeket; a munkaidő és a túlmunka szabályozásában elmentünk a lehetséges mértékig, akár a díjazás, akár a kötelezően elrendelhető túlmunka ügyében; és megfelelünk annak a magunk által támasztott kívánalomnak, hogy a szabályozásunk szektorsemleges legyen.
Hogyan tovább? A Magyar Orvosi Kamarával, amelynek a vezetőivel lehetőségem volt a minisztérium felső vezetése nevében, a miniszter úr vezetése alatt a tárgyalásokon részt venni a mai napon, mérsékelt, higgadt tárgyalást folytattunk, és kicsi remény keletkezett arra, hogy a politikai megosztásra való törekvésnek a szakmai szervezetek és az ágazati minisztérium talán gátat tudnak vetni. Eddig ez a legnagyobb elért eredményünk. Nem sorolom fel, hogy az elmúlt, csak az általam ismert hat évben hányszor tettünk sikertelen kísérletet a túlmunka kérdésének a megoldására. Ha sikeresek lettek volna a kísérletek, ma nem ismernének az orvosok effektív munkaórát az ügyeletben; nem lennének olyan kitételek, hogy mégiscsak tűrhetetlen, hogy 700 túlmunkaórát teljesítenek az egészségügyi dolgozók; nem lenne még mindig vita azon az Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalói és munkáltatói oldalon, hogy valóban többletmunkát végeznek-e az egészségügyi dolgozók, amit honorálni kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A záróvita végén arra kérem képviselőtársaimat, hogy a tőlük telhető legtöbbet tegyék meg azért, hogy ez a törvényjavaslat a módosító indítványok benyújtásán, azok közös megbeszélésén és elfogadtatásán túl, a társadalommal és az orvosok érdekképviseletével való párbeszéden keresztül a jobb betegellátáshoz, az orvosok és más egészségügyi dolgozók jobb anyagi és erkölcsi megbecsüléséhez vezessen. Ma azt tudom mondani: a lehetetlent megtettük, a csodákra még néhány évet várni kell.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
