MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság szeptember 10-ei ülésén tárgyalta meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és konstruktív vita jellemezte a bizottsági ülés ezen pontjának megtárgyalását. A bizottság azzal bízott meg, hogy próbáljam meg hitelesen a tisztelt Ház elé terjeszteni, mi is történt a bizottsági ülésen.
Az előttünk levő törvényjavaslat egy kerettörvény, közösségi rendeleteket és közösségi irányelvi előírásokat nem tartalmaz, viszont megadja a szükséges felhatalmazásokat a végrehajtási rendeletek megalkotására. A végrehajtási jogszabályokban fognak megjelenni a közösségi irányelvek, illetve azok tartalma. Az új szabályozási rendszer a hatályos szabályozáshoz képest új tartalmi elemet alig tartalmaz. Ami újdonság, hogy az élelmiszer-előállító helyek működési engedélyezése bizonyos esetekben felváltódik bejelentési kötelezettséggel, illetve megszűnik a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, a csomagolóanyagok és az adalékanyagok engedélyezése. Ezek mind tagállami működésből származó kötelezettségeink.
A gazdasági bizottság tagjai hozzászólásaikban beszéltek, tárgyaltak a magyar élelmiszeripar működési, engedélyezési rendszeréről, amely eddig is magas színvonalú volt, és sok területen szigorúbbnak ítéltetett meg, mint ahogy ezt az általános uniós előírások tartalmazzák. A magyar élelmiszer exportálóinak jelentős része már több évtizede megfelel az uniós előírásoknak. A magyar élelmiszer-biztonság magas szintjét mutatja, hogy Magyarországon nem kellett szembenézni a BSE-kórral, a különböző állatfajoknál fellépett járványokkal.
A bizottsági ülésen hosszú időt szenteltünk az élelmiszer-csomagolás és megjelenítés szabályozásának, többek között felvetődött, hogy elégséges-e a törvényben csak annyit kimondani - idézet a törvényből -, hogy “az élelmiszer megjelenítése nem tévesztheti meg a fogyasztót”. A bizottság tagjai véleményt alkottak többek között a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalról, az élelmiszer-biztonsági ellenőrzésről, a törvény bevezetésével kapcsolatos költségvetési problémákról. A bizottsági ülésen tisztázódott: ha Magyarország szigorúbb követelményeket támaszt az élelmiszer-biztonság területén, mint amit az egységes uniós szabályozás előír, az egy fontos uniós alapelvvel, azaz az áruk szabad áramlásának elvével ellenkezhet, és nemcsak ezzel, hanem a magyar élelmiszer-termelők versenyképességét is ronthatja uniós versenytársaikkal szemben.
(14.30)
Összefoglalva: ezen uniós joganyag átvétele fontos lépés a magyar élelmiszeripar számára, a bizottság tagjainak nagy többsége úgy ítélte meg, hogy e joganyag átvétele javítani fog a magyar élelmiszer-termelők versenyhelyzetén, hiszen egységes játékszabályok fognak érvényesülni. Fontos, hogy felkészítsük azon termelőinket, akik csak most néznek először szembe az uniós kihívásokkal.
Ezek után az elnök szavazásra tette fel a kérdést, így a gazdasági bizottság általános vitára alkalmasnak ítélte meg a törvényjavaslatot, 18 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és mindössze 3 tartózkodó szavazattal.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem