LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A törvényjavaslat előterjesztését az Európai Unióba történő belépésünk tette időszerűvé. Míg az élelmiszergyártókat elsősorban az érdekli, hogy számukra enyhébbek lesznek-e az uniós gyártási és forgalmazási feltételek, mint a mai hazai előírások, addig a fogyasztókat főként az foglalkoztatja, hogy az uniós belépést követően a felszabaduló határokon beözönlő új élelmiszerek minősége mennyire lesz ellenőrzött, mennyire veszélyeztetik az eddig ismeretlen élelmiszer-ipari termékek a fogyasztók egészségét.
A törvénytervezet erre az aggodalomra látszólag egyszerű választ ad, azt, hogy az élelmiszer-szabályozásban biztosítani kell a nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt a FAO/WHO Codex Alimentarius szabályainak, illetve ajánlásainak a figyelembevételét. E törvénytervezet vitájában mindenképpen szükségesnek tartom felidézni, hogy az elmúlt években számos fogyasztóvédelmi könyv, tanulmány élesen bírálta a Codex Alimentarius fogyasztókra nézve hátrányos vagy legalábbis kétséges, míg a termelők érdekeit jobban szem előtt tartó szabályait.
Hadd idézzek néhány állítást Hans-Ulrich Grimm “A leves hazudik” című, magyar nyelven is kiadott könyvéből. Az egyik állítás szerint a Codex túlságosan liberálisan kezeli a címkék kérdését, például elzárkózik az élelmiszerben kis mennyiségben szereplő adalékanyagok feltüntetésének kötelezettségétől. Például anafilaxiás sokkban hirtelen meghalhat egy olyan allergiás - írja a könyv -, aki érzékeny a szójára, de a vásárolt élelmiszer címkéje őt erre nem figyelmezteti. A Codex szigorítására a skandináv országok sikertelen kísérletet tettek, például elő kívánták írni a közismert allergiakiváltó anyagok mennyiségét az adott élelmiszerben, mint például a szója, tej, földimogyoró felhasználását. Kísérletük kudarcot vallott az élelmiszergyártó cégek ellenállásán, akik szerint nem lehet minden jellemzőt rázsúfolni a gyártmányok címkéjére.
Hasonló ellenállásba ütközik a kémiai úton előállított ízek feltüntetése a gyártmányon. Szakértők szerint az Egyesült Államokban elfogyasztott eperjoghurt-mennyiségnek csupán 5 százaléka tartalmaz valódi epret, azaz 95 százaléknyi az aromával ízesített joghurt aránya. Olaszországban, Franciaországban és Németországban még ennél az 5 százaléknál is alacsonyabb a természetes eperrel ízesített joghurtok aránya. Az élelmiszergyártók azzal védekeznek, hogy szükségtelen az aroma feltüntetése, hiszen ők csak lemásolják kémiai módszerrel azt, amit a természet maga készített el, azaz a hatóanyag ugyanaz. Mennyiségi megfontolásból sem érdemes idegesíteni a fogyasztókat, hiszen például 5 milligramm aromából egymillió liter vizet mogyoró ízűvé lehet változtatni, azaz elenyésző bevett vegyszer jut egy fogyasztóra. A menthenthiol nevű vegyületből mindössze 0,2 milliárdnyi gramm elegendő ahhoz, hogy egy liter vízhez adva friss grépfrútlé benyomását keltse.
A fogyasztóvédők vizsgálata szerint például egy “tyúkhúsleves csigatésztával” elnevezésű zacskós leves mindössze 2 gramm szárított tyúkhúst tartalmaz, ami 7 gramm nedves tyúkhúsnak felel meg - ennek a könyvnek egy érdekessége, hogy új kifejezéseket ad számunkra: ezek szerint van szárított tyúk és van nedves tyúk -, a többi tyúkhús ízt aroma révén állítja elő a zacskós leves gyártója.
(15.40)
A felsorolt példákat folytathatnám, de azt igyekeztem most fölidézni, hogy nem feltétlenül előrelépés lesz a Codex Alimentarius szabályainak az átvétele akkor, ha ezzel egyidejűleg hatályukat vesztik a bizonyos területen sokkal szigorúbb hazai fogyasztóvédelmi előírások.
Itt kell megemlíteni, hogy a magyar Codex-munka szakmai irányítása a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság feladata lesz.
Ez a bizottság tizenöt tagból áll, akiket a gazdaság, a tudomány, a fogyasztók és három tárca, a földművelésügyi, az egészségügyi, valamint a gazdasági tárca képviselőiből a FAO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke nevez ki. A felsorolásból számomra úgy tűnik, hogy Magyarországon is kisebbségben lesznek a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság soraiban a fogyasztók érdekeit védő élelmiszer-ipari szakemberek a termelők érdekeit képviselőkkel szemben, bár erre mondhatná a miniszter úr, hogy végül is a termelők is fogyasztók valahol.
Hiányolom a törvénytervezetből a környezetvédelemmel való megfelelő törődést. A záró rendelkezések között például tizenegy miniszter felhatalmazást kap tárca szintű jogszabályok meghozatalára ennek a törvénynek a végrehajtása érdekében, egyedül a környezetvédelmi minisztert nem ruházzák fel ilyen joggal - és vártam Kis Zoltán államtitkár úr felszólalásából, hogy ezt netán valamilyen módosító indítvánnyal próbálja rendbe hozni. Hiszen a környezetvédelmi tárca dolga lenne, hogy feleljen az előterjesztésben meglehetősen dodonai módon megfogalmazott csomagolóanyagok összetételéért, amiről érdekes megvilágításban hallhattunk egy felvetést. A törvénytervezet szerint: “A csomagolásnak alkalmasnak kell lennie az újrafelhasználásra, hulladékának hasznosítására, illetve ártalmatlanítása esetén környezeti szennyező hatásának a lehető legkisebbnek kell lennie.” Ezeket az általánosságokat csak miniszteri rendeletben lehetne konkretizálni.
Végezetül hadd említsek még egy gondot: a gyártó és a forgalmazó felelősségének az összemosását, ami legalábbis számomra bizonytalanságot kelt, ugyanis a gyártási címkén feltüntetett adatok valótlansága miatt a forgalmazót is keményen büntetné a törvénytervezet, holott neki nyilván kisebb a felelőssége. Ugyanis ha elgondoljuk, hogy egy kis vidéki boltnak mennyire van szakembere és eszköze a megrendelt árun feltüntetett jellemzők ellenőrzésére, akkor meglehetősen igazságtalannak tűnik a gyártók és a forgalmazók felelősségének összemosása és azonossá tétele.
Fülöp képviselőtársam a Magyar Demokrata Fórum véleményét már tolmácsolta, én e néhány gondolattal szerettem volna hozzájárulni ennek az egyébként szükséges törvénytervezetnek a vitájához.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
