DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Teljes szövegű keresés

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Gondolkodtam, hogy kérjek-e kétpercest, és ezzel majd megint lehetőséget teremtek arra, hogy Kellner (sic!) képviselő úr újabb tíz percig szórja a rágalmait összevissza, szerteszét. De az előző két MSZP-s felszólalásból megtudhattuk azt, hogy bizonyos Rejtő E. Tibor Fidesz-zászlókat lengetett, és azzal rakta körül a K&H épületét (Dr. Wiener György: Népszabadságot olvasott.), Wiener képviselő úrtól, de azt is tisztán látom, hogy Kellner úr még mindig Simicska Lajos nem kormányzati és nem hatalmi ember ellen nyomoz, '96 óta ezek szerint változatlanul.
Kellner Úr! Én sok sikert kívánok ahhoz, hogy… (Keller László: Keller!) - Keller, jó -, tehát sok sikert kívánok ahhoz, hogy ön tovább nyomozgasson székházügyekben, egyről viszont nem beszélt. Önnek mint rágalomügyi államtitkárnak mi a véleménye? Tíz perce volt arra, hogy elmondja, hogy mi a véleménye erről a vizsgálóbizottságról.
(19.10)
De ön összevissza mindenfajta rágalmakat szórt szokása szerint. Majd a jegyzőkönyvből esetleg meg fogjuk tudni állapítani, hogy megint banktitkot sértett saját bevallása szerint is, de azt hiszem, megint egy-két per elé kell hogy nézzen ezek után, amiket itt előadott különböző olyan cégekkel, nevekkel és személyekkel kapcsolatosan, akiknek semmi közük ahhoz a botrányhoz, amelyben érdekeltek azok az elkövetők, bűnözők és bankvezérek, akik a K&H-t vezették, és az Inter-Európa Bank vezető tisztviselői voltak. Velük nem tetszett foglalkozni. Pedig önnek, államtitkár úr, az a statútuma, hogy a közpénzekre vigyázzon.
És, hogy hogyan kerülhetett át állami forrás ezekhez a bankokhoz, milliárdok, arra keresse meg a választ, legyen olyan kedves. A rágalmaival ne hagyjon föl, mert sok segítséget nyújt nekünk ezzel. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem