DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Nagyon örülnék neki, és végtelenül hálás lennék, ha tájékoztatna arról, hogy kiket ért az “önök” alatt, kik tárgyalnak szlovák üzleti körökkel. Nevesítve: Kovács Béla osztályvezető, Persányi Miklós miniszter, Kis Zoltán, hogy tudjuk már, ki tárgyal, és akkor tudunk érdemben válaszolni, mert ezt visszautasítom, azt, hogy: “önök titokban tárgyalnak szlovák üzleti körökkel”.
Akkor azt mondhatnám, hogy önök korábban titokban tárgyaltak cseh üzleti körökkel, mert 2000-ben már volt hasonló megkeresés az igazgatóság felé, esetleges vízjogi engedély kiadására. Ha gondolja, az ügyiratszámot is megmondom önnek, mert azért ezt is beszereztük. Az ügyiratszám: 21 473/2000. - ez volt az ügyiratszám, amikor is levelezés folyt annak érdekében, hogy lehet-e törpe vízierőművet építeni, vagy sem.
Most valóban elvi építési vízjogi engedélyért folyamodtak, méghozzá július 11-én. Ha a képviselő úr tud olyan jogszabályt mondani, amely megtiltja, hogy bármely természetes vagy magánszemély valamiféle iratot beküldjön a hivatalnak, akkor közölje velem, és erre való hivatkozással megtiltjuk mindenki számára az iratbeküldési jogot. Képviseljük ezeket az érdekeket, ugyanis a hatóság előírta a környezetvédelmi és természetvédelmi előzetes hatástanulmány, illetve engedély kiadását, amire nézve szeptember 4-én a Fertőhanság Nemzeti Park kiadta a határozatát - be tudom mutatni -, amelyben nem járultak hozzá az elvi vízjogi engedély kiadásához. Innentől kezdve az ügy le van zárva, mert olyan hatósági engedély kiadására, amelyet akár a környezetvédelmi, akár a természetvédelmi hivatal nem támogatott, nem kerülhet sor, mint az önök idejében sem kerülhetett sor.
Kérem szíves megnyugvását, és a jövőre nézve a személyes konzultációk felgyorsítását ez ügyben. (Dr. Pap János dr. Kis Zoltán felé többször írást imitál a kezével.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem