TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottság előadójaként nem mondhattam el a saját véleményem, hiszen a bizottsági ülésen elhangzottakra kellett szorítkoznom, éppen ezért engedjenek meg egy-két gondolatot.
Jól tudjuk, hogy az elektronikus ügyintézés már ma is jelen van a cégeljárásban - erre eddig mindig hozzászóló utalt, sőt államtitkár úr is kifejtette -, azonban a törvényjavaslatnak az az igazán nagy átütő ereje, hogy elektronikus ügyintézés nemcsak a belső kommunikációt, a belső ügyintézést és a belső munkavégzést teszi könnyebbé, hanem az ügyfelek, a cégek számára is lehetővé válik az elektronikus ügyintézés. Azt gondolom, ez az igazi áttörés.
Sokszor kérdezik, akár önkormányzati, akár állami területen azt, amikor informatikai fejlesztésekről van szó, hogy mit lehet ezzel megspórolni. Oké, hogy megcsináljuk ezt a beruházást, ezt az informatikai fejlesztést, de milyen haszna lesz ennek, milyen anyagi haszonra lehet szert tenni ezzel. Mint az üggyel korábban is foglalkozó ember, mindig azt szoktam mondani, hogy közvetlenül rövid távon semmi, ebben ne is reménykedjünk. De olcsóbb-e a villanykörte, a kapcsoló, a vezeték a falakban, mint a gyertya? Tudom, kicsit sántít a hasonlat, de higgyék el, hasonló ez is. Hosszabb távon lehet, hogy megtérül, lehet, hogy komfortosabbá válik az emberek - vagy konkrétan ebben az esetben a cégek - élete, és nincs más út, csak az, ha az elektronikus ügyintézést a társadalom szélesebb köreiben is megpróbáljuk minél inkább hasznosítani, minél jobban elterjeszteni.
A cégbejegyzési kérelem benyújtása elektronikus úton több újítást is tartalmaz. A törvénytervezet például rendelkezik arról, hogy választás kérdése lesz, papíron vagy elektronikus úton nyújtja-e be az ügyfél a kérelmét, tehát egyelőre még nem kötelező az elektronikus módszer. Eljön majd az az idő - ez lehet öt-tíz-tizenöt év -, amikor akár ezt is kötelezővé lehet tenni, és ez is bizonyos célokat szolgálhat.
Fontos pontja a törvénytervezetnek, hogy elektronikus úton benyújtott kérelem esetén elektronikus úton közli a cégbíróság a végzéseket. Tehát nemcsak gyorsul ezáltal az ügyintézés, az információáramlás, de sokkal inkább környezetkímélő is lesz; itt már ejtettek szót például a papírhasználatról is.
S még egy fontos elem: minden elektronikus úton küldött iratot a cégeljárásban minősített elektronikus aláírással kell ellátni. Ettől a rendelkezéstől csak törvény engedhet eltérést. A papír alapú okiratokat a jogi képviselőnek kell elektronikus okirati formába átalakítania, a cégbíróság által elektronikus úton küldött okirat közokiratnak minősül. Ez is jelentős előrelépés azon tekintetben, hogy az elektronikus aláírás elterjedésében-elterjesztésében az állam nem közvetlen, hanem közvetett módon próbál meg szerepet játszani.
A cégnyilvántartási és céginformációs szolgálathoz kell benyújtani az elektronikus okiratot, amely elvégzi annak kizárólag informatikai vizsgálatát, majd ha mindent rendben talál, továbbítja a cégbírósághoz. Joggal vetődik fel bizonyos emberekben a kérdés, kell-e félnem attól, hogy megfelelő módon bírálják el a cégbejegyzési kérelmem, hiszen amíg eddig emberi tényezőkön is múlhatott, hogy esetleg apróbb hibák megoldására az ügyintéző közvetlenül és gyorsan segítségül tudott sietni, addig ezt a számítógép ezt nem teszi lehetővé. Ez a rendelkezés is bizonyítja, hogy a benyújtott kérelem elektronikus úton történő ellenőrzése egyszerűen csak a számítástechnikai megfelelőséget ellenőrzi, és továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy a cégbíróság bírálja el a cégbejegyzés jogosságát.
A törvény módosítását nemcsak az teszi szükségszerűvé, hogy egy közösségi irányelv kötelezettségeket ró a tagállamokra, hanem - joggal mondhatjuk - a gazdasági élet is megköveteli, hogy a technika fejlődése által biztosított új informatikai eszközök felhasználásra kerüljenek. Ez a módosítás az első lépcsője annak a folyamatnak, amelynek végén a teljes cégeljárás elektronikus úton bonyolódik majd le.
Az előterjesztés azonban nem említ meg egy nagyon fontos pozitív mellékhatást. Ha az elektronikus cégeljárás megismerteti a vállalkozásokat az informatika lehetőségeivel, elképzelhető egy, az elektronikus kereskedelemre gyakorolt pozitív hatás is. A cégbíróság által kiállított minősített elektronikus aláírással ellátott okiratok a módosítás értelmében közokiratnak minősülnek majd, az abba vetett bizalomnak meg kell egyeznie a papír alapú okiratokéval.
A bizalom kérdése az informatika, az elektronikus ügyintézés területén sokszor joggal felvetődő kérdés. Reméljük, ez is egyfajta bizalomnövelő tényezőként jelenik majd meg. Az elektronikus kereskedelemnek és az elektronikus ügyintézésnek is a bizalom hiánya az egyik legnagyobb gátja, és abban is lehet szerepe ennek a törvénytervezetnek, hogy fejlődjön az elektronikus ügyintézés és az elektronikus kereskedelem.
Az elektronikus fizetéssel kapcsolatban is sokak számára vetődnek fel kérdőjelek. A törvénytervezetben az elektronikus fizetés konkrét lehetőségként jelenik meg azok számára, akik az elektronikus cégbejegyzést választják. Az elektronikus fizetéssel kapcsolatban megjelenő bizalmatlanságon nagy valószínűséggel változtat majd ez a törvénymódosítás.
Összességében megállapítható, hogy az eljárás gyorsabbá, egyszerűbbé válik, az iratok könnyebben, kisebb helyen lesznek tárolhatók, on-line tájékoztatás és közzététel válik lehetővé, megjelenik a korszerű elektronikus fizetés lehetősége, és - bizodalmunk szerint - nő az elektronikus okiratokba vetett bizalom is. Azonban a törvénytervezet fokozatos bevezetése során a legnagyobb probléma nem a hardver vagy a szoftver beszerzése, telepítése, működésének a megfelelősége, hanem leginkább az azt használó személyek - legyen az ügyintéző vagy ügyfél - felkészültsége a fontos; és nem is a szakmai felkészültsége, hanem az a hozzáállás, amit az elektronikus ügyintézéssel szemben sok esetben tapasztalunk, nevezetesen, hogy egyfajta bizalmatlanság és félelem veszi körül. Bíznunk kell abban, hogy a törvénytervezet is jelentős lépés abban az ügyben, hogy az elektronikus ügyintézés elterjedjen Magyarországon, s ne csak a cégbírósági, hanem egyéb területeken is, és bíznunk kell a társadalmi modernizáció folyamatában is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem