KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem fogunk csüggedni, akár százszor elmondani, ha a kormánypártiak erre hivatkoznak: ez nem környezetvédelmi okokból megfogalmazott javaslat. Aki ezt mondja, az félre akarja tájékoztatni a közvéleményt. Nem környezetvédelmi célból megfogalmazott törvényjavaslat, mert nincs benne környezetvédelmi preferencia. Teljesen mindegy, hogy az elektromos áramot atomból, szélből, dagályból, maximális kéntartalmú barnaszénből, fáradt olajból, vagy nem tudom, miből állítom elő, mert mindegyiknek ugyanakkora az adója. Teljesen mindegy, hogy környezetbarát vagy nem környezetbarát a technológia, ugyanakkora az adó. Nincsenek benne ösztönöző elemek. Nem mondja azt, hogy ha áttérek erről arra, akkor majd kevesebbet kell fizetnem. Ebben a törvényjavaslatban nincsenek ilyen megfontolások. Éppen ezért nem lehet környezetvédelmi célokból megfogalmazott törvényjavaslat - ez egyszerűen egy költségvetési bevételt, 11-15 milliárd forintot megcélzó javaslat.
És hogy sok vagy kevés? Érdekes, amikor például a városi tömegközlekedés ügyében ülünk le a kormánnyal, akkor kiderül, hogy a 11 milliárd forint annyira sok, hogy annyi pénzt nem is látott még soha egyben a pénzügyminiszter. Most pedig, amikor 11 milliárdról van szó, itt nagyvonalúskodunk, hogy 11 milliárd, hát mit tesz az?
(12.50)
A helyzet az, kedves képviselőtársak, hogy ezzel a mentalitással a legtöbbet a környezetvédelem ügyének ártanak, mert ez egy egyszerű sarctörvény - vagy adótörvény, mindegy, hogyan hívjuk -, és az emberekkel ezen keresztül fogják megutáltatni a környezetvédelmet. Nem kellene ezt csinálni, mert a környezetvédelem valóban jó ügy, fontos ügy - akkor hozzanak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) olyan javaslatot, ami legalább a látszatát kelti annak, hogy környezetvédelmi javaslat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem