DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak a nagyságrendek érzékeltetése végett, nem vitatva egyébként, hogy sok kicsi sokra megy, és ez nyilván a Pénzügyminisztérium esetében is így van, bölcs magyar mondás ez; 5500 milliárd - egyszerűsítve - a bevételi főösszeg a költségvetésben, ehhez képest azért ez a 11 milliárd nem tűnik olyan nagyon-nagyon soknak. (Tállai András: De akkor minek? Nem kell! Kell?) De nem is ez a érdekes.
Nagyon lényeges azonban az, amit Hargitai úr is megfogalmazott, az ökoadózás lényege. Egy oldalról valóban a környezethasználatokat és ezen belül is döntően és leginkább a meg nem újuló erőforrásoknak a használatát kell egyre nagyobb adóteherrel illetni, párhuzamosan azzal, hogy egyébként az egyik legfontosabb megújuló erőforrás maga az ember, és hogy az ezzel kapcsolatos közterhek csökkenjenek. Ebben vita közöttünk meggyőződésem szerint nincs. Az pedig, hogy ebbe az irányba indult ez a mostani költségvetés, gondolom, eléggé egyértelmű, akár a személyi jövedelemadónál létező csökkentéseknél vagy a társasági adónál bekövetkező csökkentéseknél.
Ékes úr szóvá tette Kiotót, és hogy a legnagyobbak nem írták alá. Rá kellene szorítani őket, és azt gondolom, hogy az Európai Unió erejével is meg kell ezt próbálni, mert az úgy nem fog menni, hogy csak az elkötelezettek és a szegények, miközben a leggazdagabbak a saját szemetüket gyakorlatilag exportálják máshova. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy Kiotót mi aláírtuk, számunkra ez a fontos, Kiotót mi be is cikkelyeztük, ez a fontos, tehát tartsuk magunkat hozzá. Ezáltal, azt gondolom, például az emissziókereskedelemből is (Az elnök jelzi az idő leteltét.), utalva arra, amit Ékes úr is megfogalmazott, hogy egy korábbi állapotnak megfelel, Magyarország akár növelhetné is a kibocsátását. Mi azt javasoljuk, ne növeljük a kibocsátásunkat, hanem a lehetőségek felhasználásával (Az elnök jelzi az idő leteltét.), az emissziókereskedelemmel is növeljük azokat a forrásokat, amelyeket például környezetvédelemre fordíthatunk. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem