ARNÓTH SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ARNÓTH SÁNDOR
ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzottakat folytatnám azzal, hogy honnan tudják, hogy mi lesz a hatása, ha nincsenek hatástanulmányok. (Kovács Tibor: Ezt kérdeztem én is!) Én is azt kérdezem, hogy itt van két minisztérium, két apparátus, aztán egyből sem telt ki annyi, hogy megcsináljanak egy tisztességes hatástanulmányt. Hát akkor miről beszélünk? Honnan tudják önök azt, hogy ennek mennyi lesz az inflációfelhajtó szerepe, mekkora lesz az a teher, amit a lakosságnak kell vállalnia? Ez az egyik problémakör.
A másik, hogy ön csak az energiatermelésről szólt. (Az MSZP sorai felé:) Megvárom, amíg ott befejezik a társalgást, hátha idefigyelnek, és akkor kialakulhat egy párbeszéd. (Kovács Tibor: Figyelünk! Mondja nyugodtan!) Tehát azzal folytatnám, hogy itt nemcsak az energiatermelő cégekről van szó. Dehogy! Azokkal van a legkevesebb baj; hanem akik felhasználják majd, a pékek, a cukorgyárak, a kenyérgyárak és az összes többi. Itt fog bekerülni az árakba! Tehát itt messze nem arról van szó, amit a vezérszónoklatban hallottunk.
A másik dolog pedig az, hogy mi már rendelkezünk tanulmányokkal, amelyeket nagyon szívesen az önök rendelkezésére bocsátunk, a Gyáriparosok Országos Szövetsége csinálta ezt meg, és ott is teljesen tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy végül is mit is okoznak önök. A másik pedig az, hogy éltanulók leszünk-e vagy sem, ez egy nagyon-nagyon veszélyes pálya. Gondoljanak vissza, bármikor is gond volt, mondjuk, a mezőgazdasági termékek árusításánál, az rendszerint olyankor jött be, amikor vagy nagy mennyiségben dőlt be valamilyen áru a határon, vagy pedig olyankor, amikor valamilyen új követelményrendszert vezettünk be; például az esésszám, a mindenféle tartalom a gabonánál. Egyből össze is omlott a piac.
Hogy fogunk mi itt versenyképesen a nálunk sokkal tőkeerősebb cégekkel versenyezni, ha a magunk útját nehezítjük meg? Ez így teljesen rosszul van összerakva, hölgyeim és uraim, tisztelt képviselőtársaim, ilyet nem lehet csinálni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem