DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A családon belüli erőszak nem magánügy, legyen szó akár a gyermekek, valamint állapotuknál, idős koruknál fogva kiszolgáltatott családtagok bántalmazásáról, a nők bántalmazásáról, a családon belüli nemi erőszakról, lelki terrorról vagy fenyegetettségről.
Társadalmi szervezetek széles körű összefogása alakult ki, hogy megoldást találjanak társadalmunk egyik legdrámaibb problémájára. Látni kell azonban: a civil szféra összefogása nem elég a családon belüli erőszak megelőzésére, annak megfékezésére hatékony állami beavatkozásra is szükség van.
Az Országgyűlés ebben az évben elfogadta a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló határozati javaslatot, amelyet Eörsi Mátyás képviselő úr és jómagam nyújtottunk be. A javaslatban a törvényhozás felkéri a kormányt, hogy az erre szakosodott társadalmi szervezetek bevonásával egy éven belül dolgozza ki és terjessze az Országgyűlés elé az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatokat. Ilyen az úgynevezett távolságtartó rendelkezés bevezetése a magyar jogba, vagy a családon belüli erőszak eseteiben a bíróságok és a hatóságok előtti eljárásjogban gyorsított eljárás biztosítása, illetve a rendelkezésre álló tanúvédelmi szabályok megerősítése.
További feladatként határozza meg a határozati javaslat a kormány felé, hogy saját hatáskörben, az erre szakosodott társadalmi szervezetek bevonásával alkossa meg azokat a szabályokat, amelyeket a rendőrség, a gyermekvédelmi szervek, szociális intézmények, egészségügyi intézmények alkalmazni kötelesek családon belüli erőszak vagy annak gyanúja esetében. Tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a családon belüli erőszakkal összefüggő hatósági eljárások során a bántalmazott családtagok életének, testi épségének és biztonságának védelme kiemelt szempontként érvényesüljön. Biztosítson lehetőséget az állami jogi segítségnyújtó rendszer keretében arra, hogy a családon belüli erőszak áldozatai jogi tanácsadást, a hatóságok előtti eljárásokban szakszerű jogi képviseletet kaphassanak, valamint szervezze meg a családon belüli erőszak megelőzésében és kezelésében érintett szakemberek felvilágosítását, folyamatos képzését.
(14.20)
Nem felejthetjük el az alkotmány azon sorait, miszerint a köztársaságban a gyermek joga, hogy családban nevelkedjen. A család - bárhogyan is nevezzük azt, legyen az házastársi vagy élettársi közösségben, legyen ott egy, kettő, három vagy több gyermek - a társadalom alapegysége, az az intim szféra, ahová jó visszatérni, mert hazamegyünk. Ezt az alapegységet, benne a gyermekkel, a köztársaság megvédi, érdekeit képviseli. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Éppen ezért kérdezem a tisztelt miniszter urat, a kormány milyen módon akarja végrehajtani a határozatot, és az ügy érdekében eddig milyen lépések születtek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem