DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ahogy azt Keleti elnök úr elmondta, a bizottsági ülésen 11 igen, 2 nem és 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találtuk a szóban forgó országgyűlési határozati javaslatot.
Meg kell mondanom, a honvédelmi bizottsági ülésen számos kérdés merült fel, mindannak ellenére, hogy valóban pénteken négypárti egyeztetést tartott a honvédelmi miniszter úr, viszont új helyzet merült fel, amelyet mindenképpen érdemes volt tisztázni a honvédelmi bizottsági ülésen, amennyire persze sikerült ezeket a kérdéseket tisztázni.
Számos kérdés hangzott el, hogy az eredeti, a kormány által benyújtott javaslathoz képest miért változott többek között az indoklási rész, miért tűnt el az indoklási részből az, hogy kettő magyar katonának az átvezényléséről van szó, miért lett a kettőből hirtelen ötven katona.
(17.50)
Az az igazság, számunkra úgy tűnt, hogy a kormány részéről nem volt mindvégig őszinte a beszéd és őszinte a tájékoztatás. Végül is az egyetértés abban valóban megmutatkozott, hogy szükség van az országgyűlési határozat elfogadásakor egy létszámbeli korlátozásra, szükség van egy határidő-korlátozásra, hiszen ha az Országgyűlés elfogad egy határozatot, amely a magyar katonák külföldre küldéséről, főleg hadműveleti területekre való küldéséről szól, akkor nagyon-nagyon fontos az, hogy felelősségteljesen járjunk el, és pontosan, egyértelműen értelmezhető országgyűlési határozatokat hozzunk a későbbi viták elkerülése érdekében.
Abban is egyetértés volt közöttünk, hogy önálló országgyűlési határozati javaslatot kell vagy célszerű benyújtania a kormánynak. Mindenképpen üdvözlendő, hogy az ellenzék részéről javasolt létszámkorlátozás és határidő-korlátozás, valamint az önálló országgyűlési határozati javaslati forma befogadásra lelt a kormány részéről, viszont az, hogy vajon miért tűnt el az eredeti szövegből az a javaslat, hogy a NATO-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő magyar katonák átvezényléséről van szó, számunkra új elemként jelent meg, ami, azt kell mondjam, hogy számos képviselőtársamnak és nekem is a nemtetszésünket váltotta ki.
Azt hiszem, hogy ha a pontos és egyértelmű megfogalmazás, és az, ha a tényleges szándékot érzékeljük a kormány részéről, hogy pontosan mit akar, ez megmutatkozik az országgyűlési határozati javaslatban, én úgy érzem, hogy a végrehajtó hatalom számára is fontos, hiszen ennek szellemében kell végrehajtania a kormánynak a ráruházott jogosítványokat, feladatokat. Az Országgyűlés számára is fontos ez, hiszen az ellenőrző feladatát így tudja ellátni igazából, így tudja érvényesíteni az ellenőrző mechanizmust. Úgy érzem, a mostani helyzetben az ügy előmozdítása érdekében a bizottsági ülésen számos javaslat fogalmazódott meg, odáig is elment a bizottsági ülés, hogy gyakorlatilag módosító javaslat megfogalmazása is fölmerült, pontosan azért, hogy tovább javítsuk és pontosítsuk a kormány országgyűlési határozati javaslatát.
Jelen helyzetben azt hiszem, hogy az ellenzéki képviselők véleménye, amely ezen a bizottsági ülésen megfogalmazódott, mindenképpen a jó szándékú megfogalmazások körében kezelhető, hiszen egyértelműen afelé mozdult el a bizottság kisebbségi véleményét megfogalmazó ellenzéki képviselők köre is, hogy legyen ebben a kérdésben megegyezés, ne csússzon a két magyar katona és a NATO-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő magyar katonák odavezénylése, ha már a NATO így dönt. Úgy érzem, hogy pártállásra való tekintet nélkül mindannyian átéreztük a NATO-szövetségesi kötelezettségek teljesítésének ügyét, és nem miattunk, nem az ellenzék miatt csúszott az elmúlt két hétben is már ennek a kérdésnek az eldöntése. Talán időben kellett volna a kormánynak mindezt az Országgyűlés elé tárni.
A bizottság kisebbségi véleményét ennyiben kívánom összegezni. Gondolom, hogy lesz lehetőség az általános vitában elmondani a Fidesz képviselőcsoportjának a véleményét is, akkor részletesen elmondom a szempontokat, hogy mit tartanánk fontosnak az elkövetkezendő időszakra.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem