DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ez a költségvetés rossz, mondta Sümeghy képviselőtársunk, rossz, mert olyan körülmények között született, hogy nem is születhetett jobb költségvetés. Majd ezt követően felsorolta ezeket a körülményeket, amelyekkel én nagyban-egészben egyet is értek: a magas költségvetési hiány, az állami eladósodás, a gazdasági mélyrepülés, a megingott bizalom. Sümeghy képviselő úr csak azt felejtette el hozzátenni, hogy mindezek a körülmények a Fidesz-kormány áldásos közreműködésének az eredményeként alakultak így, vagyis amit most a jelenlegi kormány szemére hány, annak gyökere mindenekelőtt abban a gazdaságpolitikában rejlik, amelyet az Orbán-kormány által 2000-ben végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat jellemez, illetőleg abban az eszement költekezésben, amelyet az Orbán-kormány a 2002. év első felében, egészen pontosan a bukása és a távozása közötti bő egy hónapban végrehajtott.
Ennek következtében tehát a körülményeket, amelyek között a kormány ezt a költségvetést benyújtani volt kénytelen, és amelyekre Sümeghy képviselő úr utalt, és amelyekkel én tulajdonképpen egyetértek, ezeket a körülményeket jórészt az Orbán-kormány hozta létre.
Sümeghy képviselő úr azt is elmondta, mit kellett volna tennie ennek a kormánynak ahhoz, hogy ez egy jó költségvetés lehessen, és felsorolt három jellegzetesen olyan eszközt, amely az Orbán-kormány eszköztárához tartozott. Sümeghy képviselő úr tehát gyakorlatilag azt mondta, hogy ez a költségvetés akkor lenne jó költségvetés, ha ezt az Orbán-kormány nyújthatta volna be. Én tudom, hogy ezt önök így gondolják, tisztelt képviselőtársaim, de hát közben sajnos a választók - az önök szempontjából sajnos - másképpen döntöttek.
Mindazonáltal azt kell mondanom, hogy az Orbán-kormány által benyújtott költségvetések és az Orbán-kormány gazdaságpolitikája eredményezte azt, hogy a 6,5 százalékos 2000. évi első negyedévi növekedés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) lement 3 százalék alá, úgyhogy lehet, hogy nem lenne olyan jó, ha ezt is az Orbán-kormány nyújtotta volna be.
Köszönöm. (Dr. László Csaba tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem