DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Ház! Az a számos fölszólalás, amelyiknek a refrénje, szinte light motive-ja az volt, hogy szigorúan oda kell csapni, pattogtatni kell az ostort, és akkor majd emberek, intézmények megfegyelmeződnek... - örömmel hallom az utóbbi két-három hozzászólásból, hogy természetesebb megoldáson is gondolkozunk, nevezetesen azon, hogy van-e kórokozója ennek a kórokozónak. Van-e olyan megoldás, amely során nem úgy szabadulunk meg a parlagfűtől, hogy kaszáljuk, levágjuk, és még több kémiai anyagot kitalálunk? Persze, hogy kell az is!
De jól emlékszem, tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén Orosz Sándor képviselő úr beszámolt és jelentést adott az eseti bizottság munkájáról. Nagyon érdekes volt, sokat tanultam. Az egyik, számomra jelentős összefoglaló elhangzott ott Orosz Sándor képviselő úrtól, hogy igen, ezt lehet csökkenteni, de kiirtani - arra bizony nem látja a horizontot, még remény formájában sem fejezte ki. Ha egy olyan tudós és elkötelezett politikus, mint Orosz Sándor képviselő úr, így mondta, azt hiszem, ez egy kötelező óvatosság, és jó, ha erre emlékezünk. Tehát ostorcsattogtatással, még több költségvetéssel és még több diszciplínával bizony valamit elérhetünk, de attól tartok, kevesebbet, mint egyes képviselőtársaink és a sajtó ezt gondolja.
Tehát mi az út? A természetes út keresését javasolom. Nincs a kezemben a bölcsek köve, de hallottam itt most képviselőtársaimtól - különösen az utóbbi felszólalásokban -, hogy ilyesmire gondolnak ők is. Én magam ilyesmire gondoltam hónapok óta, részemről egyszerűen azért, mert ilyesmiben részt vettem életemben korábban. Észak-Amerikában, ahonnan jött ez az átok - hallom, az észak-amerikai kontinens délnyugati részében -, megvolt évszázadokon át, aztán valahogyan eljutott Európába. Ezt én ismerem, eljutott az én tanyámra is.
(15.20)
Én Amerikában kisgazda voltam évtizedeken át, és az én farmomra is eljutott. Akkoriban jött, a hatvanas-hetvenes években új volt, tehát annak a régiónak a mezőgazdászai, tudósai és farmerei birkóztak vele. Nem részletezem, de mondok olyan esetet, amikor sikerrel járt a természetes védekezés: a gyom ellen egy másik gyom.
Az én tanyám mellett voltak tejtermelő gazdák; én nem azzal foglalkoztam, az én tanyámon lovak voltak, és szénát termesztettem. Valahogy az én tanyám területének a felfrissítése során olyan mag jött oda, hogy egy elég nagy területen - sok hektár területen - a fű olyan valamiféle gazt foglalt magába, aminek fokhagymaszaga volt. Tetszik érteni: fokhagymaszaga volt. Körülbelül 80 centiméter-1 méter magasra nőtt a fokhagyma. Nemigen volt foka a föld alatt, nagyon kicsi volt, de magas volt, és ahogy nőtt, rendkívül ízletes volt addig, amíg fiatal volt. De ha ezt a tehén megette, akkor a tejnek fokhagymaszaga lett - ezt a piac nem szerette, a vásárlók nem szerették a fokhagymaszagú tejet. Tehát ez probléma volt. Ez éveken át úgy oldódott meg, hogy kitaláltunk ott egy másik gyomot, amelyik a fokhagymát kiirtotta. Néhány év alatt a fokhagyma eltűnt az én rétemről, és a szomszédéból is.
Ilyen példákat nyilván mások is tudnak, nekem számos ilyen példám van. Volt olyan, hogy a tanyám egyik részén ibolya volt, és az ibolya kiölte a füvet és a rétet. Aztán három-négy év múlva másvalami jött. Szóval a természet képes változtatni a növényzetet - ezt tanácsolom, tisztelt Ház! Adjuk oda ezt a feladatot a kutatóintézeteinknek, a botanikusainknak, a tudósainknak, hogy figyeljék ezt meg, melyik az a váltógazdaság, amelyik ezt képes megoldani, hatásosabban, mint a legnevezetesebb, Nobel-díjat kapó kémikusok, illetve, bocsánat, legalább olyan hatásosan - tisztelem én a Nobel-díjat. Ezek a természetes megoldások olyanok, amiket érdemes volna tanulmányozni.
És hogy elköltjük-e a 1,5 milliárdot: persze, költsük el, mert bizonyára megéri. De azt tanácsolnám, tisztelt Ház, úgy is, mint a költségvetési bizottság tagja, úgy is, mint közgazdász, úgy is, mint agronómus, hogy keressük azokat a megoldásokat, amikor a természet oldja meg a természet dolgait. Ugyanis ez a parlagfű egy gaz, de más helyen talán nem gaz. A sok ezer éves ősamerikai, indián kultúrában egy hasznos gyógynövény volt. Tehát mi a gaz? Valamilyen növény, amelyik rossz helyen van, rosszkor. Rossz helyen van, rosszkor Magyarországon, tehát gaz és káros. Meg kell találni azt a növényt, amelyik nem barátkozik vele, tehát amelyik mellett nemhogy tovább nőne, hanem az ellensége volna, és kiszorítanák egymást.
Ezt az utat gondolom én, és legyen szabad ezt tanácsolni, hogy az Országgyűlés adjon feladatokat olyan embereknek, akik ezzel képesek szembenézni. A tudomány, a botanika és sok minden más társtudomány nagy dolgokra képes - ha bátorítjuk őket, akkor sikereket is érhetnek el. Ez is lehet a törvényhozónak egy feladata, nem pedig az, hogy szigorú törvényeket hozunk, és azokat pattogtató ostorral végrehajtjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
