BORKÓ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

BORKÓ KÁROLY
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Folytatnám, az előbb nem volt időm befejezni teljesen. Ugyan parlagfűnek hívják ezt a növényt, de nem igazán a sok éve felhagyott parlagok növénye, ez a bolygatott területek, a ruderális területek növénye.
Megütötte a fülem az államtitkár asszonynak egy megjegyzése, hogy irtsuk, ki eszközzel, ki kézzel. Az a helyzet, hogy ezzel a növénnyel csínján kell bánni, mert az se mindegy, hogyan irtjuk. Az irtás legjobb módja a kaszálás, valóban így van, tudniillik ha kitépkedjük, akkor újrabolygatjuk a talajt, újra olyan felületet nyitunk, ami növényekkel nem fedett, következésképpen az egyébként akár harminc-negyven évig is csíraképes magja a felszínre kerül, a csírázásához fény szükséges, és akkor megint csak ott tartunk, hogy megint elindítottunk egy folyamatot, amelynek nem látjuk a végét.
A védekezés kapcsán lenne még néhány ötletem, és remélem, beleférek az időbe. Azt gondolom, hogy a Nemzeti Földalapnak is van ebben a vonatkozásban tennivalója, hiszen elsősorban azokat a területeket kvázi saját maga is feltérképezheti, ahol ilyenek vannak, és esetleg vételi ajánlatot is tehet a tulajdonosnak.
(14.50)
Én arra is szeretném kérni a miniszter urat, hogy, mondjuk, az állatállomány fejlesztésével - itt elsősorban a birkaprogramra gondolok - megint csak egy olyan eszköz van a kezünkben, amivel vissza lehet szorítani ezeket a ruderális területeket. És azt szeretném kérni, éppen azért, merthogy egyáltalán nem mindegy, hogyan védekezünk ez ellen a növény ellen, hogy kérdezzük meg a szakembereket, azokat, akik a gyombiológiával foglalkoznak, hogyan is működik ez az egész rendszer, és lehetőleg olyan védekezési módszereket ajánljunk az irtóknak, ami hatékony és eredményre vezet. Tehát nehogy az legyen, hogy a jó szándék mellett még nagyobb bajt és gondot okozunk.
Köszönöm szépen, ennyi fért bele. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem