DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A dologról nem szeretnék többet beszélni, de most utoljára, még egyszer annyit hadd említsek meg, hogy én arra emlékszem, hogy Lévai Katalin miniszter asszony még nem volt miniszter asszony, amikor közös televíziós vitában vettünk például részt az antidiszkrimináció ügyében, hónapokkal korábban. Azaz az igazán nem mondható rá, hogy nem tekinti a szívügyének ezt a területet.
Azt hiszem, hogy jelentős részben azért is lehetett ő ennek a területnek a minisztere, mert szakmai szempontból köztudottan hosszú ideje ezt a tevékenységet végzi és ezzel foglalkozik. A jogharmonizáció kérdésében azt szeretném önnek mondani, tisztelt képviselő asszony, ez ennél sokkal konkrétabb és egyértelműbb feladatokat ró már hosszú ideje, azt kell mondjam, lassan tíz éve, a magyar jogalkotásra.
Csak tájékoztatásul mondom el önnek, hogy a Bizottság 2005. január 1-jétől teszi kötelezővé mindenki számára azt, hogy olyan egységes jogalkotás valósuljon meg mindegyik tagállamban, amely a különböző irányelvek követelményeinek megfelel, többek között a Tanács 2000. november 27-ei 2000/78. számú EK-irányelvének is, amely hozzásegít ahhoz - hogy elmondjam önnek, szintén tájékoztatásul -, hogy az irányelv hatálya és ebből következően a hazai szabályozás és a tagállami szabályozás hatálya nagyon világosan és egyértelmű követelményként kerül megfogalmazásra. Mert ezen irányelv 3. cikkének 1. pontja úgy szól, hogy a közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ez az irányelv minden személyre alkalmazandó, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is. Ez csak egyetlen rövidke kis sor volt ebből a sok-sok tucatnyi oldalt kitevő jogszabálygyűjteményből, amely az e területre vonatkozó irányelveket tartalmazza.
Azt kell mondjam, sajnálom, hogy Farkas Flórián képviselő úr nincs itt, én ezért őt nem támadtam meg, egy szóval nem mondtam, hogy baj, hogy nincs itt, de valamilyen módon szerettem volna reagálni az általa elmondottakra. Ezt tegnap nem tehettem meg, mert a vita félbeszakadt. Most folytatjuk a vitát - ha ő nem tud itt lenni, az az ő egyéni döntése, de én attól függetlenül kötelességemnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) gondoltam, hogy válaszoljak.
Köszönöm.
(A jegyzői székben Vincze Lászlót Németh Zsolt, Béki Gabriellát Podolák György váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem