ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): A Fidesz-frakció kezdeményezte a napirend kiegészítését kilenc előterjesztéssel. Most ezekről fogunk vita nélkül határozni a Házszabály 47. § (6) bekezdése értelmében.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófa alap létrehozásáról és működési feltételeinek megalkotásáról szóló H/2828. számú, Papcsák Ferenc képviselő úr által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatta az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló H/3709. számú határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a H/3951. számú, az osztatlan közös tulajdonú földterületek törvényben meghatározott megosztásának támogatásáról és végrehajtásáról szóló javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el az indítványt.
Kérdezem, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatta az indítványt.
Kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról szóló T/4005. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés látható többsége nem támogatta az indítványt.
Elfogadják-e, hogy a mai ülés napirendjére kerüljön a temetési támogatásról szóló T/5021. számú javaslat. Most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elutasította az indítványt.
Kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 1997. évi LXXIX. számú törvény T/5992. számú javaslatával. Most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem fogadta el az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a mai napirendünket az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény T/6279. számú módosításával. Most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el az indítványt.
A Szocialista Párt képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy az ülésen ne kerüljön sor az európai parlamenti tagok választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájára, továbbá az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejet!” programról szóló határozati javaslat módosító javaslatairól történő határozathozatalra. Most e javaslatokról külön-külön határozunk.
Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e, hogy a T/6457. számú előterjesztés ne kerüljön ma napirendre. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e a H/4177. számú előterjesztés napirendről történő levételéhez. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta az indítványt.
(13.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem