DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a másik teremben ma délelőtt fél tíztől a Magyar Országgyűlés gyermek-, ifjúsági és sportbizottsága nyílt napot tartott, és meg is hallgattuk, de találkozni lehetett a magyar sport különböző érdekszféráinak képviselőivel, a nemzeti szövetségek vezetőivel, illetve összességében a magyar sport reprezentánsaival. A sporttörvény módosítása volt a téma, és a módosítás kapcsán elhangoztak az érintettek, az érdekeltek hozzászólásai.
Ennek a négy és fél órának, ami lassan véget ér odaát, az összefoglalóját majd el lehet olvasni, és akkor gyakorlatilag a hozzászólásom vagy a vezérszónoklatom is értelmetlenné válhat, hiszen minden olyan eleme a sporttörvény tervezett módosításának, ami bármilyen formában kritikával vagy dicsérettel illethető, elhangzott. De nyilván a vezérszónoklat arra van, hogy a Magyar Demokrata Fórum véleményét foglaljam össze a sporttörvény-módosítás kapcsán, és nyilván ezt fogom tenni.
Mindenesetre azok az impressziók, amelyek a másik teremben mindannyiunkra hatottak, megítélésem szerint nem igazolták miniszter úr gondolatait és mindazokat, akik az előterjesztés mögött állnak, hiszen rendkívül sok sebből vérzik ez a törvénymódosítás-tervezet.
Az első kérdésem az, hogy mi volt a célja az előterjesztőnek. Az volt-e a célja, hogy egy átfogó törvénymódosítást terjesszen a Magyar Országgyűlés elé, vagy bizonyos technikai módosítások mellé, ne adj' isten, politikai szándékok megvalósításának érdekében erőtereket és döntéshozó fórumokat rendez át, aminek nyilván akár a költségvetésben is már - mint ahogy láthattuk - következménye van?
Igen, ennek a sporttörvénynek az egyik célja megítélésem szerint egy dereguláció, amit a Magyar Demokrata Fórum támogat, a szabályozás egyszerűbbé tétele, amit támogatni tudunk, és ami gyakorló sportemberként és sportvezetőként is mindenféleképpen üdvözlendő. Még egy pontja van ennek a törvénynek, ami jó folyamatokat indít el. Ez pedig az egyesületek támogatásának biztonságosabbá tétele.
(15.10)
Nyilván nem egy végleges állapot, hiszen ehhez sok pénz kell, de mindenesetre egy olyan folyamatot indít el, ami az igazi műhelymunka központját, az igazi műhelymunka erőtereit erősíti meg, és indít el egy ilyen folyamatot, ami aztán végül is feltehetően hosszú távon is lehetőséget biztosít ezek újraélesztésére. És akkor itt lezárul az a sor, amit én magam igazán ennek a törvénymódosításnak a tervezete során támogatni, illetve pozitív véleménnyel illetni tudok.
Ugyanis az átfogó törvénymódosítás hiányzik ebből az anyagból. Talán az előterjesztőnek nem is volt a szándékában átfogó törvénymódosítást az Országgyűlés asztalára letenni. Akkor pedig az a kérdésem, hogy miért kellett most, az olimpia évében, a felkészülés utolsó fázisában olyan zavarokat kelteni a különböző grémiumok között, a szakemberek között, a sportolók között, ami már lelkileg is zavarhatja a felkészülést. Ugyanis megítélésem szerint - és a Magyar Demokrata Fórum abban lenne partner - ebben a törvényben nem láthatjuk azokat a koncepcionális, stratégiai elemeket, amelyek nélkülözhetetlenek egy ilyen törvénymódosítás előkészítésénél és benyújtásánál. Nem látom, és a tárca elmúlt másfél éves működésében sem láttam egy olyan határozott stratégiai irány megjelölését, amire azt mondhatjuk, igen, ebben a kérdésben akár nemcsak társadalmi, hanem politikai konszenzus is elérhető, mert a cél az, hogy a következő generáció fizikai, egészségi állapota helyzetbe kerüljön; a cél az, hogy Magyarország a sport minél több fórumán eredményes legyen, a világversenyeken és a küzdelmek színterein; a cél az, hogy egyre több és szebb sikert hozzunk a tradícióknak, a hagyományoknak megfelelően Magyarország sporttörténelmének.
Tehát nincs egy ilyen jellegű stratégiai, koncepcionális gondolkodás, ennek következtében a meglévő módosítások nyilván értelmezési zavarokat kelthetnek, és nyilván aggodalmat és félelmet az érintettek részéről. Így történt ez a Magyar Olimpiai Bizottság tekintetében is, hiszen az a két törvénymódosítási tervezet, amely napvilágot látott, a kezemben van, és amely tulajdonképpen magában a törvénytervezetben is értelmezési zavarokat okozhatott, hiszen az első, amely széles körű társadalmi egyeztetésre volt bocsátva, mást tartalmaz az Olimpiai Bizottság tekintetében, mint a második. Sejthető ebben egy olyan szándékosság, ami a Magyar Olimpiai Bizottság mozgásterét, működési lehetőségeit, döntési jogosítványait csorbítja; egy olyan grémiumét, amely nagy tekintélyű, komoly szakmai felkészültséggel rendelkezik, tradíciók, hagyományok bírója, egy olyan köztestület, amely Magyarországon, meg merem kockáztatni, talán a legnagyobb civil szervezet, és amely olyan szakmai felkészültséggel rendelkezik az olimpiai felkészítés tekintetében, amivel senki más ebben az országban.
A két tervezet olvasása közben még egy költségvetési törvény is benyújtásra került, ami megerősített ebben a gondolatomban, és megerősítette a Magyar Demokrata Fórumnak is azt a félelmét, hogy netán más erőterek, más szándékok is, elsősorban politikai szándékok is érvényesülnek ebben az előterjesztésben. Bizonyos tekintetben megnyugtató az a megállapodástervezet és megállapodás, amely a tegnapi nap során a Nemzeti Sportszövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportegyesületek Országos Szövetsége részéről aláírásra került a 2004-es finanszírozás tekintetében, amiben, úgy tűnik, biztosítva látszik a 2004-es athéni olimpiára való felkészülés anyagi és finanszírozási háttere.
De térjünk vissza a törvénymódosítás tervezetére! Tehát megítélésem szerint nem láthatók azok a stratégiai és koncepcionális erővonalak, amelyek szerint valóban egy átfogó törvénymódosítást lehetne tárgyalni. Miért ez a sietség? Miért kell most ennek itt lenni az asztalon, ha ezt a néhány módosítást - nyilván nem figyelmen kívül hagyva a szabályozási kérdéseket - kezdjük el tárgyalni, és nem egy olyan átfogó, valóban koncepcionális, stratégiai alapelveket is magában foglaló törvénytervezetet, amire valóban az összefogást akár a civil, akár a politikai erők részéről is meg lehetne teremteni?
Milyen stratégiai kérdés az, amit a legfontosabbnak tart a Magyar Demokrata Fórum? Mi az állam szerepe a magyar sport... - legyen ez akár élsport, legyen ez akár a szabadidősport, legyen ez akár fogyatékossport, és minden más olyan terület, diáksport, iskolai sport kérdése. Mi az állam szerepe ezekben a kérdésekben? Mi az állam szerepe, és mi az állam felelőssége? Korántsem azt gondolom, hogy minden tekintetben csak az államnak van felelőssége és szerepe, de megítélésem szerint ez a szerepkör, ami megítélésem szerint nemcsak szerep, hanem felelősség is, nem tisztázódik ennek a törvénynek a kapcsán. Ha azt mondjuk, hogy a magyar sport, és ezen belül az élsport a magyar kultúra része, akkor ez megítélésem szerint egy nagy hagyományokkal, tradíciókkal bíró magyar kulturális közegben, és egy ugyanilyen hagyományokkal, tradíciókkal bíró sportközegben elengedhetetlen, tisztázandó kérdés.
Valóban hiányoznak olyan módosítások, olyan garanciák a törvénymódosítás-tervezetből, amelyek választ adnak arra, hogy kívánja-e az állam hosszú távon a következő generáció, az ifjúság, a diáksport, az egyetemi sport hosszú távú működését finanszírozni. A mai finanszírozási jelek egyáltalán nem ezt mutatják. Nincs benne ebben a törvénymódosítás-tervezetben az évek, lassan évtized óta visszatérő mindennapos testnevelés kérdésére való utalás, hogyan és mint kívánja az önkormányzatok szerepét erősíteni - nyilván itt kétharmados törvények is szóba kerülnek, mégis szándékában sem látszik, talán még egy kicsit vissza is vonul erről a területről, függetlenül attól, hogy jelenleg az önkormányzatok helyzete és állapota elég rossz, a 2004-es költségvetés-tervezet kapcsán ez elég világosan látszik -; hogyan kívánja finanszírozni hosszú távon a szabadidősport kérdését. Hiszen itt a Wesselényi Alapítvány financiális kuratóriumi átalakulásánál ugyan személycserékben gondolkodik, és kuratóriumban gondolkodik, mégsem látjuk biztonságban azt a forrásmennyiséget vagy azt a biztos hátteret, ami arról gondoskodik, hogy most már a több mint egy évtizede valamilyen formában a költségvetés által támogatott, helyi sporttal foglalkozó, a helyi szabadidősport eltöltésével foglalkozó közösségek pályázat útján megkaphattak.
Nem látszik ebben a törvénytervezetben a létesítmények biztonságával kapcsolatos kérdés kibontása. Tetszenek tudni, hogy hány pályát adtak el benzinkútnak és különböző kereskedelmi egységnek? Ezerre rúg már a számuk az országban. És akkor nem beszéltem arról a stratégiai kérdésről, hogy kívánja a létesítmények tekintetében biztosítani hosszú távon a következő generáció a sport, a szabadidőport, az élsport létesítményhátterét a sportkormányzat, illetve a kormányzat. Értek itt olyan eretnek gondolatokat is, amelyek korábban pont a Magyar Demokrata Fórum által vezetett kormányzat tekintetében több mint 500 tornaterem felépítését határozták el, és uszodákat is építettek ez alatt az idő alatt. Ez a program kifújt. Látható valami a költségvetési tervezet kapcsán, nem tudjuk milyen formában. Stratégiai döntéseket kell hozni, a létesítményeket biztosítani kell. Leromlott a létesítményállomány, leromlott az állaga is és a technikája, a műszaki állaga; ott energiaköltségek és bizony nagyon komoly más költségek merülnek fel, hogyan oszlik meg a teher a helyi és a központi kormányzat, a civil szervezetek között. Nincsenek megválaszolva ezek a kérdések.
A sportfórum arról győzött meg - amit egyébként a Magyar Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága szervezett -, hogy ha, mondjuk, már egy évvel ezelőtt ilyen széles körben tudtunk volna több alkalommal visszatérni ezekre a kérdésekre, olyan hihetetlen mennyiségű információ jutott volna el a döntés-előkészítők asztalára, hogy nem merték volna ezt a sporttörvénytervezetet előterjeszteni.
(15.20)
Olyan iszonyatos elemi erővel törtek fel az igények, a kérdések a különböző szférák részéről, amire nem ad választ ez a törvénymódosítás-tervezet. Valóban, a következő egy-két hét arra ad alkalmat, hogy ezeket a kérdéseket kifejtsük, talán módosító indítványok kapcsán is, de meg kell mondanom, végiggondolva talán lehetetlen az egész törvénytervezetet módosító indítványokkal abba az irányba terelni, ami arra a sok kérdésre, amiből én csak néhány gondolatot említettem, választ adna.
Hozzászólás volt az elmúlt néhány órában a Testnevelési Egyetem részéről is. Nem ad választ ez a törvénytervezet a sportszakemberképzés kérdésére, nem ad választ ez a törvénytervezet arra, hogyan és mint kap kiegészítő forrásokat a sportszakemberképzés és -utánképzés. Sajnos ez a törvénymódosítás-tervezet visszavet abból a lehetőségből, amit korábban a Testnevelési Egyetem financiális kiegészítésként kapott törvényi garanciával.
Sorolhatnám tovább azt a rengeteg-rengeteg olyan problémát, ami után nem merek arra vállalkozni, hogy mondjuk, egy módosító javaslatsorral a Magyar Demokrata Fórum ebben a törvénytervezetben látja azt a lehetőséget, hogy netán valamikor itt a következő néhány hét során elfogadható lesz, bár nyilván meg fogjuk próbálni ezeket a módosító javaslatokat beadni.
Ez a törvénymódosítás megítélésem szerint - és itt jön a gondolatsornak a politikai része - valóban egy politikai szándékot valósít meg. Azt mondja, deregulál, azt mondja, decentralizál. Megítélésem szerint - és a Magyar Demokrata Fórum ebben a véleményében elég határozott - itt egy komoly, szépen lappangó centralizációs folyamat indult el, elsősorban a Magyar Olimpiai Bizottság finanszírozása tekintetében, amit magához rendelt a költségvetésben a minisztérium, és ez igazolta; mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap tényleg született egy megállapodás, hogy 2004-ben, az athéni olimpia évében ez a finanszírozás a korábbinak megfelelő lesz, de ott van a félsz és ott van az aggodalom: és aztán a 2005-ös költségvetésben mi fog történni az olimpia után?
Akkor, amikor olyan helyre telepítik a döntési jogosítványokat, ahol számos más érdek jelenik meg, amikor működik egy nagyon jól bevált, önálló, felkészült, szakmailag felkészült döntéshozó grémium, amely három éven keresztül kiválóan biztosította az olimpiai felkészülést, tisztességgel és becsülettel biztosította a forrásokat a szakszövetségek részére és sorolhatnám tovább, és ettől kerülnek el a jogosítványok azzal, hogy e tekintetben már csak közreműködik, illetve arról a pénzről dönthet csak, ami közvetlenül az ő fejezetében jelenik meg a költségvetés során, és tudjuk, hogy itt bizony ilyen tendenciák érvényesültek, hogy a központi költségvetésben, a tárca költségvetésében jelentkeznek a nagyobb összegek.
És itt van a Wesselényi Alapítvány kérdése, amely eddig automatikusan, a sportösztöndíjak tekintetében segítette a sportolók és a sportvezetők egzisztenciális, felkészülési körülményeinek javítását. Ez a Wesselényi Alapítvány ma úgy alakul át, hogy egy hétfős kuratórium fog dönteni, amibe két főt delegál a Magyar Olimpiai Bizottság, a másik öt főt más irányból fogják delegálni. Ez a hétfős kuratórium fog dönteni a pénzekről. Vannak jelek és vélemények a kormányzat részéről, hogy bizonyos garanciákat adnak, hogy az Olimpiai Bizottság fog dönteni az ösztöndíjak odaítéléséről, de ez ma még nincs leírva; tehát megint ott van az aggodalom, a félelem, hogy nem az fog dönteni, aki ebben a legnagyobb felkészültséggel rendelkezik, és aki pontosan, föntről lefelé, lentről fölfelé, oldalról oldalra pontosan látja az egész olimpiai felkészülés minden egyes strukturális elemét és az emögött rejlő munkákat.
Azt kell mondanom, és arra szeretném felhívni az itt levő kormányzati tisztviselők figyelmét, hogy közvetítsék a tárca felé: ne felejtsék el, hogy a magyar olimpiai mozgalom tulajdonképpen valahol valóban csúcsa a sportmozgalomnak, de ha kiszámoljuk azt, hogy a sportszergyáraknak, a magyarországi sportkereskedelmi egységeknek az általuk értékesített sporteszközökből befolyt állami bevétele mekkora, akkor elgondolkodtató adatokhoz jutunk, és ha azt mondjuk, hogy ennek elsősorban akkor van igazán reklámja, ha az élsport, az olimpiai mozgalom megfelelő szinten, a tradícióknak megfelelően hozza az eredményeket, akkor megítélésem szerint talán megközelítésben is kicsit más lesz ennek a szférának a véleményezése és nyilván a törvényben való mozgásterének a meghatározása.
Ha azt vesszük, hogy a következő generáció a magyar sporton, élsportolókon keresztül kereshet és talál magának példaképeket, ha ebben, mondjuk, a média megfelelő módon segít, akkor megint érdemes elgondolkodni azon, hogy mi az az állami szerepvállalás és kötelezettség, amit itt teljesíteni kell, és amihez törvényi garanciákat kell vagy kellene feltétlenül adni. Ha azt vesszük, hogy egy sikeres olimpia után hányan jelennek meg az edzőtermekben, a vívótermekben, az uszodákban, a kajak-kenu sportpályákon, és sorolhatnám tovább, akkor megint érdemes elgondolkodni azon, hogy ha ez rendben lenne, akkor nem milliárdokat kellene például már réges-régóta a drognak nem a megelőzésére, hanem a kezelésére fölhasználni, hanem adott esetben ezek a milliárdok ebbe a szférába belecsorgatva megelőzik minden egyes területen, vagy legalábbis lehetőség szerint megelőzik a kialakulandó problémákat az ifjúsági területen.
És akkor nem beszéltem arról a nemzeti érzésről, ami egy-egy ilyen nagy világverseny kapcsán mindannyiunkban, megítélésem szerint a magyar társadalom minden egyes tagjában megpendül, és ami alapján tudjuk azt, hogy hova tartozunk, tudjuk azt, hogy ez a mienk, és azt, hogy a világ előtt milyen formában tudunk megnyilatkozni a sport területén.
Kérem azt a kormányzattól - és a Magyar Demokrata Fórumnak ez az álláspontja -, hogy a sportszabályozási részét megtartva, annak módosításában partnerek vagyunk, de az összes többi kérdésben vonja vissza a törvénytervezetet, és térjünk vissza erre az olimpia után, egy valóban átfogó, jó törvénytervezet megtárgyalása formájában.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
