BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az expozéjában államtitkár úr elmondta, hogy a munka törvénykönyvének ebben az évben másodszor történik meg a módosítása. Én az elmúlt héten egy munkajogász-konferencián vettem részt, és ott megkérdeztem a jelen lévő szakemberektől, meg tudná-e nekem valaki mondani pontosan, hogy a munka törvénykönyvét elfogadásától napjainkig hányszor módosították. Akkor azt válaszolták nekem az ott ülők, hogy - ez a múlt heti állapot - 43 ízben módosította már a parlament a munka törvénykönyvét. Amennyiben ezt az újabb módosítást a parlament megszavazza - és efelől nincs kétségem, hiszen nemcsak kormánypárti képviselőtársaim, hanem az ellenzéki padsorokban ülő képviselők is támogatják a benyújtott javaslatot -, akkor a 44. módosításon esik túl a munka törvénykönyve. Ezt azért mondtam el, mert talán nem kellene megvárnunk az ünnepi 50.-et, hogy a szaktárca alkalmasint egy nagyobb léptékű felülvizsgálat során terjesszen be olyan módosításokat a parlament elé, amelyek már az uniós különböző bírósági, bizottsági és alkotmányos módosításokat követően bekerülhetnek a magyar jogrendbe is.
Államtitkár úr is és az előttem szólók is elmondták, hogy egy kisebb léptékű módosítást tartalmaz a benyújtott javaslat. Ez így igaz. Ezek a kisebb módosítások véleményem szerint is a munkavállalók érdekeit és a jogbiztonságot szolgálják.
Ilyen például az a módosító rész is, amely a kollektív szerződésekkel kapcsolatos eljárást szabályozza. Ezzel a legmagasabb szintű szabályozást vezeti be, hiszen eddig egy 1997-ben megalkotott és még eddig hatályos munkaügyi minisztériumi rendelet szabályozta az erre vonatkozó eljárásokat.
Szintén üdvözlöm azt a módosítást, amely a jogutódlással kapcsolatos változásokat szabályozza, hiszen az elmúlt években a rendszerváltozást követően nagyon gyakran, de sajnos még napjainkban is előfordul az, hogy megváltozik a munkáltató személye, és a jogutód, illetve a jogelőd között meglehetősen éles konfliktusok vannak, gyakran maguk a munkavállalók sem tudnak arról, hogy mi történik a fejük fölött. Ezért fontosnak tartom azt, hogy éppen a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva, a megállapodás érdekében kell az érdek-képviseleti szerveket, azok hiányában az üzemi tanácsot, illetve ha az sincs, akkor pedig az ott dolgozó, de nem szervezett munkavállalók képviselőiből létrehozott bizottságot tájékoztatni a jogutódlás tényéről és mindarról, ami ezzel együtt jár. Hiszen a változások meglehetősen élesen érinthetik a munkavállalókat mind beosztásukat, mind feladatukat, mind pedig fizetésüket illetően.
A részmunkaidővel kapcsolatos módosítás, amely a javaslatban szerepel, nem fogja megoldani azt az évek óta fennálló dilemmát, hogy hogyan és milyen módon lehetne a részmunkaidőben foglalkoztatottak számát növelni.
(12.10)
Hiszen minden olyan felmérés, amelyet különböző kutatóintézetek, tudományos körök elkészítettek ezzel kapcsolatban az elmúlt évek során, azt bizonyítja, hogy igen jelentős lenne az érdeklődés a részmunkaidőben történő foglalkoztatás iránt. Elsősorban azokat a fiatal nőket, édesanyákat foglalkoztatja ez a gondolat, akik szeretnék a gyermeknevelés örömteli perceit összeegyeztetni a munkával. Sajnos, ennek különböző okai vannak, amit talán sikerül előbb-utóbb megoldani. Elsősorban nyilvánvalóan a közteherviselés az, ami ez idáig ennek akadályát képezte, hiszen a részmunkaidőben foglalkoztatottak után ugyanolyan járulékfizetési kötelezettség terheli a munkáltatót, mintha teljes munkaidőben dolgozna.
Ma Magyarországon a keresők 71 százaléka dolgozik heti 40 órás munkaidőben. A felmérések szerint azt tekintették részmunkaidőben foglalkoztatottnak, aki heti 29 órát dolgozott, és ezek száma bizony nagyon kevés, mindössze 2,6 százalék. Azok, akik ma részmunkaidőben dolgoznak, elsősorban néhány speciális ágazatban találnak maguknak lehetőséget az ilyen típusú munkavégzésre, és az egyik ilyen ágazat, ahol a legtöbben dolgoznak részmunkaidőben, a kereskedelem. A kereskedelemben tudják elsősorban ma foglalkoztatni vagy a nyugdíj mellett, vagy pedig a gyesen lévő édesanyákat. Azok a forgalmas időszakok, amikor a kereskedelem által forgalmazott termékek iránt megélénkül az érdeklődés, valamennyien ismerjük, ezek általában a húsvéti és a karácsonyi vásárok, ekkor van arra lehetőség, hogy a részmunkaidőben dolgozók számát egy kicsit növeljék.
Azok a lehetőségek, amelyek ma a munkavállalók részére rendelkezésre állnak, elég csekélyek. Ettől a törvénymódosítástól ez megváltozni kevéssé fog, viszont a helyzetüket egyértelműen szabályozza, rendezi, hiszen a törvényjavaslat úgy szól, hogy aki kizárólag részmunkaidőben dolgozik, az szombat-vasárnap is végezhet munkát, hiszen a csúcsidőszak a kereskedelemben leginkább a hétvégi fogalomnál jelentkezik, különösen azoknál a nagy kereskedelmi egységeknél, amelyek 24 órás nyitvatartási időben hozzák forgalomba a különböző termékeket.
Ezek azok a benyújtott és a törvényjavaslatban szereplő elképzelések, amelyek véleményem szerint a munkavállalók jogbiztonságát, érdekeit vannak hivatva szolgálni. Annak különösen örülök, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban konszenzus volt e tekintetben.
Államtitkár úr, befejezésként engedje meg, hogy megragadjam az alkalmat, és felhívjam az ön figyelmét arra, hogy bizony ritka az alkalom, amikor a szakbizottságunk, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megkapja azt a szükséges tájékoztatást, amely arról szól, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban milyen álláspontok alakultak ki, milyen álláspontok ütköztek. Úgyhogy engedje meg, hogy itt és most felkérjem önt arra, hogy a jövőben, amennyiben ilyen tárgyú törvénymódosításokat terjeszt be a tárca, akkor ne mulasszák el ezt a háttéranyagot a bizottság tagjainak megküldeni.
Köszönöm a figyelmüket. (Ivanics István tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem