DR. BÁRÁNDY PÉTER
DR. BÁRÁNDY PÉTER
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Btk. 269. §-át, tehát egy meglévő szakaszt - mert azért ez sem volt mindig ilyen egyértelmű, legalábbis a közvélekedés előtt, tehát egy meglévő szakaszt - módosító szabály elfogadásáról vagy el nem fogadásáról van szó. Ez a javaslat megjárta a három illetékes bizottságot, e három bizottságban eltérő álláspontok alakultak ki, nem volt a bizottságokban kapott végeredmény teljesen azonos.
Az október 21-ei ülésnapon került sor a törvényjavaslat általános vitájára; végül is a javaslat vitája két fázisban a mai napon zárult le. A vita egy dologról nem szólt: arról, hogy szükség van-e a gyűlöletet hordozó kifejezés, beszéd korlátozására, vagy nincs. Azért nem szólt erről a vita, mert ebben minden parlamenti párt egyetértett, hogy valamilyen módon korlátozni kell, a vita arról szólt végig, hogy mi az a helyes eszköz, amellyel ezt a korlátozást hatékonyan lehet megvalósítani. Hatékony eszköz-e a büntető törvénykönyv, vagy pedig az ilyen szabályozástól el kell tekinteni? Természetes, ezt a hely szelleme adja, hogy az alkotmányossági vizsgálatot vagy vizsgálódást is magában foglaló érvek, ellenérvek között részben politikai színezetűek, részben igazán szakmai tartalmúak is előfordultak.
A politikai színezetű ellenérveknek tulajdonképpen két olyan csoportja van, ami említésre méltó. Az első, amelynél azt kifogásolták, hogy egyáltalán bármiféle okkutatás zajlott-e a javaslat benyújtása előtt, valamilyen módon vizsgálta-e az előterjesztő azt, hogy miért is van erre szükség. Én azokat az érveket, amelyek itt is elhangzottak, mástól is, tőlem is, nem szeretném megismételni, csupán általánosságban adok erre egy választ, hogy természetesen, mint minden büntető jellegű jogalkotási mozdulatnál, megelőzően kell ilyen okkutatást végezni, és ez meg is történt.
(11.40)
A másik jellemző ellenérv az volt, hogy hiszen eddig is volt 269. §-a a Btk-nak. Ezt úgy alkalmazta a jogalkalmazó, a nyomozó hatóságok és a bíróságok, ahogy eddig alkalmazta, ugyan már, miért gondoljuk azt, hogy egy egyszerű jogszabály-változtatás majd jobb belátásra bírja ezeket a szerveket és szervezeteket, és másként fogják alkalmazni. Azt remélem, hogy ez az érv csupán retorikai fordulatként jelentkezett ebben a Házban, hiszen ha valahol, akkor itt nem kell azt magyarázni természetesen, hogy a jogalkalmazó a jogszabályt alkalmazza, jelen esetben a törvényt, sőt jelen esetben büntetőtörvényt, tehát annak megváltoztatása természetszerűleg az ő viselkedését is változtatja. Hiszen az új törvényt fogja alkalmazni a rendőr, az ügyész és a bíró. Ez nem lehet másként a sokszor fölhívott jogállamban. Tehát hogy ilyen szempontból, ha a parlament lehetővé teszi, hogy ebből a javaslatból törvény lesz, ez az eszköz hatékony, mert alkalmazása megtörténik, az meggyőződésem.
Voltak szakmai jellegű érvek, ezek nyilvánvalóan az alkotmányosság tényleges vizsgálata körül csoportosultak. Itt külön kell azért néhány szóban foglalkozni a javaslat (1) bekezdésében írtakkal, ahol a markáns változás abban foglalható össze, hogy a gyűlöletre uszít elkövetési magatartás helyett két másik elkövetési magatartást iktatnánk be: a gyűlöletre izgat és az erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel. Tehát egy előkészületi jellegű megfogalmazás a második. Azt gondolom, világossá kell tenni azt, hogy itt az a szakmai kérdés, hogy az (1) bekezdésben írt elkövetési magatartásoknak, beleértem még azt, hogy gyűlöletre uszít, van-e tevékenységi dimenziója, van-e valamiféle kvázi materiális bűncselekmény jellege, majdnem az, ennek a szabályozásnak.
Az álláspontunk az, hogy nincs ilyen, és ez nagyon jól kifejeződik ebben a kettős szabályozásban, tehát a két elkövetési magatartás megjelölésében, ahol nyilvánvalóan a második tartalmazza azt a fajta előkészületi jellegű magatartást, ahol egyáltalán fölvetődhet ennek a szemléletnek a helyessége. Az első, a gyűlöletre izgat, mivelhogy ketten vannak, ilyen tartalommal nem rendelkezhet, hanem azt mondjuk, hogy egy ilyen érzelmi módosulás, hogy mondjam, az aljasság felé hajló érzelmi módosulás kiváltása, az erre való törekvés már önmagában olyan mértékű veszélyt idéz föl, ami büntetőjogi szabályozást feltétlenül és alkotmányosan megenged, és szükségessé tesz.
A (2) bekezdéssel kapcsolatban előrebocsátom, hogy a kormány támogatja azt, hogy a (2) bekezdés b) pontja maradjon el. Azzal sem kívánok különösebben ellenkezni, hogy a megmaradó a) pont, bűncselekményi kategórián belül elhelyezkedve természetesen, de vétségi alakzat legyen. Nekem nem annyira alkotmányossági megközelítés a helyeslő álláspontom alapja, hanem inkább az, hogy az (1) bekezdésben írt, sokkal veszedelmesebb, sokkal magasabb társadalomra veszélyességet hordozó cselekvőséghez képest a (2) bekezdés a) pontjában, illetve most már mondjuk azt esetleg, hogy a (2) bekezdésben írt elkövetési magatartás egy csekélyebb társadalomra veszélyességet hordoz, és ezt helyesen fejezné ki ez a megkülönböztetés.
Itt az elkövetési magatartás a becsmérel és megaláz. Ezt az a vád érte ellenérvként, hogy az miben sem különbözik a '92-ben alkotmányellenesnek minősített sértő vagy lealacsonyító kifejezés használatától, vagy más ilyen cselekmény elkövetéseként megjelölt magatartástól. Erre azt kell mondanom, természetesen nem vitatható, hogy az Alkotmánybíróság ezt mondta ki. De a becsmérel, megaláz elkövetési magatartás mellé beépítettünk egy szűrőt, ami konkrétabbá teszi a veszélyt, és ellenőrizhetőbbé azt, hogy milyen káros következmény vonható ehhez az elkövetési magatartáshoz. Ez a szűrő pedig az, hogy az emberi méltóságot sértve, az emberi méltóságot megsértve valósul meg ez a magatartás. Ehhez képest, azt gondolom, az alkotmányossága ennek a szabályozásnak e tekintetben is helytálló, tehát alkotmányos ez a szabályozás.
Az elmondottak összefoglalói, rövid összefoglalói csupán annak az álláspontnak, ami érvényesül ebben a javaslatban. Talán még generálisan két dolgot lehet hozzátenni. Az alkotmány értelmezése is az adott történelmi korban valósul meg. Akkor, amikor a rendszerváltozás óta már eltelt 14 év, azt gondolom, hogy a két alkotmányos alapjog közötti egyensúly másutt találandó meg, és az emberi méltóság prioritása határozottabban érvényesülhet, megőrizve természetesen a szólásszabadság alkotmányos alap- és anyajog magas szintű értékelését és értékét.
Nyilvánvalóan szempont kell hogy legyen azoknál, akik jogosultak majd az elfogadás vagy el nem fogadás tárgyában dönteni, hogy egy New York-i egyezménynek három évtizede nem teszünk eleget, és ezzel most eleget tennénk. Nyilvánvalóan szempont kell hogy legyen, hogy az európai kontinentális országokban szinte kivétel nélkül nem ilyen keretben, hanem sokkal szigorúbban, ha már keretet mondtam, sokkal nagyobb vagy tágabb keretben védik az emberi méltóságot, korlátozva, óvatosan korlátozva a szólásszabadság jogát.
Kérem, hogy a tisztelt Ház fogadja el ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
