DR. MESTER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MESTER LÁSZLÓ
DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati bizottság ülésén megjelentek és tükröződtek azok a sokszor ellentmondásosan megjelenő igények, elvárások, amelyek végigkísérték az előkészítés folyamatát, beleértve a tavaly elfogadott törvényi szabályozást, és annak közvetlen előkészítését is.
Szinte teljes volt az egyetértés abban, hogy a törvényi szabályozás kiszámíthatóbbá, tervezhetővé teszi a források megosztását a főváros és a kerületek között.
(20.10)
Aggályok ugyanakkor megfogalmazódtak a biztosítékokkal, a garanciális jellegű szabályokkal és egyáltalán az új szabályozási modell működésével, átláthatóságával, a kerületeket érintő hatásával kapcsolatban. A vita során sokszínűen került bemutatásra és megvitatásra a jelenlegi forrrásmegosztási modell, és elsősorban ennek kapcsán jelentek meg és fogalmazódtak meg az igények, elvárások, a hiányérzetek a kritikus vélemények mellett.
A forrásmegosztási finanszírozási lehetőségek önkormányzati kapcsolódásaival összefüggésben merült fel - nem szorosan a napirendhez kapcsolódóan - az a módosító indítvány, ami a 2004. évi költségvetéshez a fővárosi külső kerületek felzárkóztatását, infrastrukturális lemaradásának enyhítését kívánja elősegíteni, azt jelezve, hogy bár gyakran így jelenik meg az elvárásokban, de a forrásmegosztás keretében elosztott bevételek nem tudnak minden jogos és valós szükségletet kielégíteni. A törvénytervezetben megjelenő változtatásokkal kapcsolatban, mint említettem, a hiányérzet és a kritikai észrevétel mellett markánsan megfogalmazódott az a vélemény, hogy a törvénytervezet számítási modellje már láthatóan és érzékelhetően pontosítja a jelenlegi modell számításait, jelentős elmozdulást tartalmaz az igazságosabb elosztás érdekében.
A vitában hozzászólók több oldalról is jelezték a módosító indítványok benyújtásának szándékát, annak reményében, hogy a vitafolyamatban megváltozhat és finomodhat a kidolgozott rendszer, hangsúlyozva, hogy szükséges a törvényi szabályozás, figyelembe véve az Alkotmánybíróság korábban meghozott határozatát is.
Az önkormányzati bizottság 11 igen, 4 nem szavazat mellett, 2 tartózkodás ellenében általános vitára alkalmasnak tartja a törvénytervezetet.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem