DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, az utolsókörös hozzászólásban meg kell hogy nyugtassam Bőhm képviselő urat. Arról van szó, Bőhm képviselő úr, hogy én nagyon figyelmezem az ön beszédjét és szavát, hiszen úgy tartom, hogy ön Budapesten a Fővárosi Önkormányzatban a harmadik legbefolyásosabb ember, és ha Demszky úr listavezetése nem minősül pünkösdi királyságnak, akkor elképzelhető, hogy még első ember is lesz a fővárosban. Ezt azzal szeretném bizonyítani, hogy jegyzőkönyv nélkül is pontosan idézném, ön másfél órával ezelőtt körülbelül azt mondta, hogy a kerületek és a főváros igen nagy összhangban, tulajdonképpen eléggé könnyen, gyorsan, hamar és közmegelégedéssel túlestek a 2003-as forrásmegosztáson.
Nem tudom, képviselő úr nem gondol-e arra - amit én viszont úgy gondolok, hogy úgy van -, a kerületek örültek annak, hogy túlesnek azon a rosszon, de bíztak abban, hogy ez az utolsó. Akkor már megvolt a parlamentben a törvény, és a fővárosi kerületek bízhattak abban, hogy kérem szépen ez úgy rossz, ahogy van, de ez lesz az utolsó ilyen típusú forrásmegosztás. Abban reménykedtek, hogy a Belügyminisztérium a fővárossal együtt és a kerületekkel egyeztetve végre elő fog állni egy megoldással, egy jó javaslattal. Ehelyett mit kaptak a kerületek és a főváros?
A határidőkkel kapcsolatosan szeretném a törvény súlyos hibáját idézni még egyszer, de nem a saját szavaimmal, hanem először az Állami Számvevőszékével. Szó szerinti idézet következik: “Egyrészt a törvényben hozott határidőket rendkívül rövidnek tartom, más oldalról pedig nem tudom, hogy lehetne megkímélni a Fővárosi Közgyűlést, hogy kétszer alkosson rendeletet. Egyszer a korábbi évi előzetes számok alapján, ha úgy tetszik, szétosztja a nagyobbik részt, a korrekció után pedig a könyvvizsgáló véleménye szerint másodszor is.” - mondja az Állami Számvevőszék igen tisztelt képviselője.
Hogy vélekedik a Belügyminisztérium? “Ez a határidőbeli probléma eddig is felmerült, és a gyakorlatban a kerületek úgy tudtak dolgozni, hogy ismerték a fővárosi forrásmegosztási számítások előzetes adatait, tehát előzetes adatok alapján tudták beterjeszteni a költségvetésüket, amelyet nyilván később módosítottak.” Hát nem erre vártunk, tisztelt Belügyminisztérium! Nem arra vártunk, hogy egy rossz, törvényellenes helyzetet egy behatárolt, beszűkített időterminust és időszakot visszahozzanak törvényi szinten akkor, amikor egyszerűen hozzá lehetne nyúlni az Áht. idézett passzusához, és talán ott lehetne módosítani és nagyobb mozgásteret biztosítani a kerületeknek és a fővárosnak.
(22.30)
Kérem szépen, mit gondol egy kerületi önkormányzati képviselő, amikor meglátja a javaslat 1. számú mellékletét, ahol egy gyönyörű táblázatnál föl van írva: alapfeladatokra számított normatívák. És mindegy, hogy milyen sort nézünk, tisztelt képviselőtársak, van budapesti átlagnormatíva, van kerületi átlagnormatíva, és van fővárosi normatíva. Három típusú normatívával dolgoznak.
Hol itt az egyenlőség és az egyenjogúság? Miről van itt szó? Követhetetlen és betarthatatlan, igazságtalan, az igazságos elosztástól olyan messze áll, hogy a visszavonása lenne indokolt ennek az elosztási rendszernek. Különösen akkor, ha az is elvárható lett volna a Belügyminisztériumtól és tőlünk is, Országgyűléstől, hogy figyelmezzünk arra, hogy európai uniós csatlakozás előtt állunk. Annyi törvényt terjesztünk elő azzal az első számú főmondattal, hogy kérem szépen, a jogharmonizáció miatt szükséges! Budapesttel gond van regionálisan is, a közigazgatási reform tekintetében. Nem tud mit kezdeni Budapesttel és az agglomerációval a közigazgatási rendszerünk. És ebben a helyzetben nem is teszünk rá kísérletet.
Az általam idézett cikk végigveszi Budapest életének csúcspontjait megalakulása óta, a mindenkori hullámvölgyeket, a két háború utáni időszakot, az '50-es éveket, amikor Nagy-Budapesthez csatolták az elővárosokat, a mélypontot. Lehet, hogy tíz év múlva egy ugyanilyen cikk, azt hiszem, a rendszerváltás első tíz évét is Budapest mély pontjának fogja tekinteni sok okból, nem biztos, hogy nem személyi okokból. De a helyzet az, hogy Európában Budapest már csak a 75. város a 214 város között. A forrásmegosztásnak is részének kellene lenni annak a megújulásnak. Olyan jogi környezetbe kell Budapestet emeljük, hogy az ország fővárosán túlmenően Európában is egy jól teljesítő, nem a lakosságát elvesztő és élhetetlen, lakhatatlan várossá váljon, hanem fejlődjön.
És ilyenkor, amikor lépésről lépésre haladni lehetne jó törvényekkel, kiegyezett kerületekkel, arányos fejlődéssel, közmegelégedésre elosztott állami finanszírozással, akkor önök azt mondják, hogy Budapest elleni támadás és semmi más, amit az ellenzéki képviselők megfogalmaznak. Hála istennek, úgy látom, nem vagyunk egyedül, az Állami Számvevőszék hasonlóképpen fogalmazott eddig. És igenis, nem bujtogatva senkit a túlsó oldalon, a jegyzőkönyvből nem kívánom idézni azokat a részeket, ahol szintén azt mondják kormánypárti képviselők, hogy módosítással el tudják képzelni, hogy valamit javuljon a törvény.
Én pedig ellenzéki képviselőtársaim nevében is el tudom képzelni, hogy amilyen hirtelen elénk került ez a forrásmegosztási törvény, most az általános vitát nem követné azonnal a részletes vita, hanem sor kerülne arra a négypárti egyeztetésre, és esetleg ismételten a főváros és a kerületek közötti egyeztetésre, ami új fazont szabna ennek a törvénynek, hogy legalább a 2004-es évet éljük túl. Hogy utána mi lesz, azt hiszem, arra semelyikünk sem vállalhat garanciát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
