DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormányprogram négyéves program, ahogy ezt ön is pontosan tudja. A négyéves programból nagyon sok olyan ígéretet beváltottunk, amit egyébként a magyar lakosság igencsak indokoltan várt.
Beváltottuk azt az ígéretünket, hogy a bérek vásárlóértéke 25 százalékkal növekedjék - két év alatt beváltottuk ezt az ígéretünket. Beváltottuk azt az ígéretünket, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban folyamatos, rendszeres egyeztetést folytatunk annak érdekében, hogy meglegyen a harmónia a munkaadók, a munkavállalók és az állam tevékenysége között. Beváltottuk azt az ígéretünket, hogy a minimálbér után nem kell adót fizetni. Beváltottuk azt az ígéretünket, hogy egyebek között az egészségügyi dolgozóknál, az oktatásban részt vevőknél megemeljük 50 százalékkal a bért. Beváltottuk azon ígéretünket, hogy a szociálpolitikában egy igazságosabb rendszert működtetünk, annak érdekében, hogy ez valóban kifejezze a kormány szándékát. Beváltottuk az ígéretünket, hogy a gyest és az anyasági támogatást megemeljük: a gyest megemeltük 10 ezer forinttal; az anyasági támogatást megemeltük ez év januárjában 50 százalékkal. Ígértük azt, hogy a nagymama-gyes mellett fenntartjuk a nyugdíjjogosultságot - továbbra is fenntartottuk vagy betartottuk ezt az ígéretünket.
Ön felsorolt egy csomó valódi, létező kérdést, amelyek egy része nagyon helyes törekvés egyébként; soha nem vitatkoztunk ezen, képviselő úr, de a pillanatnyi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, hogy most teljesítsük. Azonban azt gondolom, hogy a következő időszak - javuló világgazdasági konjunktúra mellett és jó gazdasági teljesítmény mellett - lehetővé teszi azt, hogy ezt is teljesíteni fogjuk. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem