ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 24. számú módosító indítványhoz szeretnék szólni röviden.
Ez a módosító indítvány egy speciális területre vonatkozik, már az általános vitában is jeleztük, hogy módosító indítványt kívánunk benyújtani, ez pedig a diáksport kérdésére vonatkozik. A törvényjavaslat eredeti szövege részletesen és gondosan tartalmazza azokat az indítványokat és javaslatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy a sport versenyrendszerében hogyan helyezkedjen el a szabadidősport, az amatőr, illetve a hivatásos versenyrendszerek, és arról is rendelkezik, hogy az egyes szövetségeknek milyen feladatai vannak ezekkel a versenyekkel kapcsolatban.
A 24. pontban azokat a pontokat gyűjtöttük össze, amelyek a diáksportra vonatkoznak, részben a diáksportolók jogállására, részben pedig a diáksport-versenyrendszerre. Ez a pont lényegében azt tartalmazza, hogy pontosan meghatározza a diáksportolók jogállását, azokat a lehetőségeket, amelyekben a diáksportolók részt vehetnek, ezen kívül pedig tartalmazza azt a rendelkezést, talán ez a legfontosabb benne, hogy diáksportversenyek rendezésére ki jogosult. Azt reméljük ettől az indítványtól, illetve az ilyen szellemű indítványoktól, hogy lehetővé teszik azt, hogy megerősödjön a magyar diáksport rendszere is, és főleg a diáksport rendszerében önálló diáksport-versenyrendszer jöjjön létre.
A bizottsági vita tapasztalatai alapján valószínűleg majd kapcsolódó módosító indítvánnyal kell ezt a célt elérnünk, itt, úgy tűnik, ez a javaslat nem kapott különösebben nagy támogatást sem a bizottságokban, sem az előterjesztőtől, de magát a célt, tehát azt, hogy a diáksport-versenyrendszernek önálló helye legyen ebben a törvényben, mindenképpen fontosnak tartjuk, és kérjük majd, hogy az ebben a tárgyban benyújtott módosító indítványainkat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem