DR. MAGYAR BÁLINT

Teljes szövegű keresés

DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az Arany János tehetséggondozó program az előző kormány egyik fontos programja volt. Ennek a programnak a célja a tehetséges, ám valamilyen ok miatt hátrányos helyzetű diákok felkészítése a továbbtanulásra az ország olyan gimnáziumaiban, kollégiumaiban, amelyek a tehetséggondozásban, az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra való felkészítésben kiemelkedő eredményeket érnek el.
Természetesen a tárca folytatja ezt a programot, illetve folytatta is, hiszen a 2002/2003-as tanévre vonatkozó pályázat kiírása október 22-én megtörtént.
(14.10)
A pályázat megtalálható az oktatási tárca honlapján, beszerezhető a programba tartozó gimnáziumokban, és megjelent a Közigazgatás és A Jegyző című lapokban is. Tehát így minden önkormányzathoz eljutott. A pályázat megjelent egyébként több napilapban is. A pályázat postára adási határideje éppen a mai napon jár le, tehát ilyen értelemben aktualitása mégiscsak van az interpellációnak.
A tavalyihoz képest módosulás annyi történt a pályázat során - amit egyébként fontosnak tartok -, hogy a delegálható tanulók körére való jelentkezés módja, meg a jelentkezés és nominálás kibővült, hiszen a helyi és kerületi, illetve a kisebbségi önkormányzatok is tehetnek javaslatot, hogy tehetséges és hátrányos helyzetű gyermekek a programban részt vegyenek. Nincs megszabva az sem, hogy hány diákot delegálhatnak.
A delegálás elbírálásánál kiemelt szempont lesz nem pusztán az, hogy hátrányos helyzetű térségből származó diákról legyen szó, hanem az is, hogy hátrányos helyzetű családból származó diákokról legyen szó. Ezek elsősorban fognak előnyt élvezni. Az önkormányzatok az általuk megítélt havi 5 ezer forintos támogatást a programba most bekerülő diákok számára ezentúl közvetlenül fizetik be.
További változás a programban, hogy a pályázatokat az Oktatási Minisztérium és a programban részt vevő iskolák együttesen bírálják el. Ennek keretében a tanulók részt vesznek egy bentlakásos hétvégén a gimnáziumokhoz tartozó kollégiumban, elbeszélgethetnek jövendő tanáraikkal, illetve egy tehetséget vizsgáló teszten is részt vehetnek. Ezt a tesztet egyébként a Debreceni Egyetem állítja össze.
Köszönöm figyelmüket, és kérem válaszom elfogadását. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem